Ötven éves a Kinsey jelentés

Fél évszázada jelent meg a híres-hírhedt Kinsey jelentés az amerikai nők szexuális életéről. Az elmúlt ötven évben az egykor kiátkozott, betiltott tanulmánykötet forradalmasította vagy megteremtette a szexualitás gyakorlatának kutatását, tudományát.

Százból hány férfi homoszexuális?

Alfred Kinsey eredetileg zoológus volt a bloomingtoni Indiana egyetemen, és sokáig ügy tűnt, egész életében a gubacsdarazsakat fogja tanulmányozni. Ám 1938-ban felkérték, hogy tartson egy egyetemi kurzust a házasság biológiai vonatkozásairól, vagyis a szexről. Az egyetemi hallgatók a témának kijáró igen nagy érdeklődést mutattak, és a kurzus végén a sorozat mielőbbi folytatását sürgették. Kinsey azonban rájött, hogy igencsak sovány az a kutatási anyag, amire támaszkodhat. A huszadik század első harmadában még szinte semmilyen egzakt ismerettel sem rendelkezett a tudomány az emberek valóságos nemi életéről.

Így aztán Kinsey hamarosan búcsút vett a gubacsdarazsakról, és hozzálátott a szex, mégpedig elsőként természetesen a férfiak szexuális életének empirikus kutatásához. Sok ezer férfi, elsősorban egyetemista szisztematikus kikérdezése alapján állt össze az első Kinsey jelentés 1948-ban az amerikai férfiak szexuális életéről. Akkor már komoly tudományos háttér és a témának szentelt önálló egyetemi kutatóközpont állt Kinsey rendelkezésére. A könyv bestsellerré vált, a szerzőt egész Amerika megismerte. De sokaknak nagyon nem tetszett mindaz, amivel meglepte a nyilvánosságot. Leginkább az az adat háborította fel az amerikaiakat, hogy az államokban élő férfiak 5-6 százaléka homoszexuálisnak vallja magát, illetve ilyen vonzalmakkal rendelkezik.

Bizony a nők is önkielégítenek...

Kinsey-t sokan bírálták, de ő ezeket a hangokat szerencsére meg se hallotta és hamarosan belefogott az igazán korszakalkotó munkába, az amerikai nők szexualitását feltáró kutatásba. Első lépésben a ma az ő nevét viselő egyetem női hallgatóit interjúvolta meg. Több mint ezer bátor fiatal nő vállalta, hogy az akkori viszonyokhoz képest hihetetlen őszinteséggel beszél a szexről, és annak legintimebb részleteiről is. Kinsey egy órán kereszül kérdezgette a szűzlányokat, azokat pedig, akiknek már volt szexuális tapasztalatuk, még egy további órán át vallatta élményeikről.

Ez a megkülönböztetés - szüzek és tapasztaltak - 50 évvel ezelőtt sokkal nagyobb súllyal esett latba, mint manapság. Az egyetemen tanuló fiatalemberek természetesen kilesték, kivel végez hamar Kinsey, és kit kérdezget tovább, s ebből nem volt nehéz levonni a megfelelő következtetést...

Vaskos, 842 oldalas, táblázatokkal és szakszerű, száraz tudományos leírásokkal zsúfolt könyv készült a női szexualitásról, vagyis Kinsey tanulmánya minden volt csak nem pikáns olvasmány. Ezúttal alaposan előkészítették a könyv médiabeli bevezetését is. Egy tucat újságírót hívtak meg a legnagyobb amerikai és világlapoktól Bloomingtonba egy négy napos kurzusra, amelynek során megismertették velük a kutatási jelentést. A privilegizált újságírók előzetesen egy megállapodásban kötelezték magukat, hogy a K-nap, vagyis 1953. .augusztus 14. előtt egy sort sem hoznak nyilvánosságra a jelentésről.

Aztán eljött a K-nap és az azt követő reggelen egész Amerika felbolydult, amikor kinyitotta kedvenc napilapját. Mai fogalmaink szerint nehezen érthető az a pánikkal határos felháborodás, ami kitört a női nézőpontból készült hálószobai beszámolók nyomán. Különösen a hűtlenségről, a házasság előtti szexről valamint az önkielégítésről szóló fejezetek borították ki - elsősorban a férfiakat, meg a "tisztességes" amerikai asszonyokat.

Kitiltották a könyvtárakból

Egy hónap alatt 300 ezer példány fogyott el a száraz nyelvezettel megírt könyvből, ami kizárólag a szex biológiájára összpontosított, lelki összefüggésekkel egyáltalán nem foglalkozott és különösebb következtetéseket sem vont le mindabból, amit kiderített. De önmagában a tény, hogy a női szexualitást a férfiéval azonos fontosságúnak kezelte, sokak, milliók számára elképesztő gondolat volt.

Akkora botrány kerekedett, vagy nevezzük inkább hisztériának, hogy az Európában állomásozó amerikai csapatok könyvtáraiból kitiltották a könyvet, a dél-afrikai vámosok kiemelt feladatként őrködtek azon, nehogy akár egy példány is bekerüljön belőle az országba, a papok szinte minden egyházban Kinsey ellen prédikáltak. Sőt, még a kutatást pénzügyileg támogató Rockefeller alapítvány is meghátrált, az amerikai kongresszus nyomására megszűntette a megítélt pénz folyósítását.

A Kinsey jelentés szakmai értékét azóta sokan vitatják. Felróják a szerzőnek, hogy figyelmen kívül hagyott jó néhány statisztikai mintavételi és interjúkészítési szabályt. A legnagyobb érdemét azonban senki nem vitatja: megtette az első lépést a férfiak és nők szexualitásának egyenjogúsítása irányába. A női orgazmusról a Kinsey jelentés óta beszélnek úgy, mint a férfi ejakulációjával azonos értékű és jelentőségű biológiai folyamatról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.