Időnként bizony előfordulhat, hogy egy adott pillanatban nem tudjuk megadni párunknak azt a támogatást, amelyre szüksége lenne, mert éppen nem vagyunk ehhez megfelelő lelki állapotban, vagy nem vagyunk jelen kellőképpen fejben. Ilyenkor akár el is taszíthatjuk magunktól, mintegy falat emelve kettőnk közé. Ezt a fajta mesterségesen létrehozott érzelmi távolságot legtöbbször abból ismerhetjük fel, ahogyan partnerünk támogatást kérő jelzéseire reagálunk – írja a Psychology Today oldalán Mark Travers pszichológus. A szakember négy olyan mondatot gyűjtött össze, amelyek – akár akaratlanul is – növelhetik a távolságot a párok között, és amelyek empatikusabban megfogalmazva sokkal kevésbé lennének kártékonyak a kapcsolatra. Lássuk tehát, melyek a kerülendő válaszok párunk aggodalmaira.
„Ilyen az élet”
Egy ilyen kijelentéssel akaratlanul is lekicsinyíthetjük partnerünk érzéseit. Természetesen számos olyan helyzet adódhat az életben, amely felett nincs igazán kontrollunk. Ugyanakkor párunknak sem megoldásra, hanem inkább a támogatásunkra lenne csak szüksége, amely segíthet azt érezni, hogy nincs egyedül a gondjaival, illetve amelyből így erőt meríthet. Az „ilyen az élet” kijelentés viszont azt sugallja, hogy a problémája jelentéktelen, hétköznapi, és hogy túl kellene már lépnie rajta. És ez bizony nem tükröz empátiát.
Bármely párkapcsolatban rendkívül fontos szerepet játszik, hogy képesek legyünk válaszolni, ha a másik kapcsolódni szeretne hozzánk, például amikor figyelmet, érdeklődést, szeretetet vagy támogatást keres. Egy 2015-ben a Journal of Family Psychotherapy című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a párok akkor tudják a leghatékonyabban rendezni konfliktusaikat, ha előzetesen elegendő munkát fektettek az érzelmi kapcsolat erősítésére – azaz megértést és empátiát mutattak egymás iránt. Ezért fontos, hogy nyitottan reagáljunk társunk közeledésére, ne pedig elutasítással. Ilyen pillanatokban empátiára van szüksége, nem pedig arra, hogy szembesítsük a rideg valósággal. Az utóbbi csak azt az érzést kelti benne, hogy semmibe vesszük őt.
Célszerűbb tehát a kijózanító észrevétel helyett olyan módon reagálni, amellyel jelenlétünket, elérhetőségünket fejezzük ki. „Itt vagyok, ha beszélni szeretnél róla.” „Szeretnéd, ha csak meghallgatnálak, vagy máshogy segíthetnék?” Travers szerint a problémamegoldási javaslatok csak akkor lehetnek hasznosak, ha a másik is kéri, igényli azokat. A kiindulópont viszont mindig az érzelmi kapcsolódás legyen.
„Nem értem, mit vársz tőlem, mit mondjak”
Az említett 2015-ös tanulmány szerint a férfiak különösen gyakran panaszkodnak párterápia során arra, hogy minden felelősség őket terheli. Ilyen helyzetekben – különösen ha kényelmetlenül, tehetetlenül érzik magukat –, gyakran hangzik el a fenti mondat. Elsősorban védekezésből vagy túlterheltségből reagálnak így a férfiak partnerük panaszaira. Csakhogy ez a mondat felettébb hidegnek hat, mintha nem is érdekelnének párunk érzelmei. Ahelyett tehát, hogy azt mondanánk: „nem tudom, mit vársz tőlem”, próbáljuk így fogalmazni:
- „Nem tudom pontosan, hogyan reagáljak, de szeretném megérteni, mit érzel.”
- „Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam, amit mondtál, mielőtt folytatjuk.”
Ha pedig partnerünk olyan problémát hoz fel, amelyben nekünk is van részünk, érdemes legalább részben felelősséget vállalni. Fontos emlékezni rá, hogy egy csapatban vagyunk – a probléma ellen, nem egymás ellen.
„Ez a te problémád, nem az enyém”
Amikor párunk nehézségekkel küzd, az ilyen mondatok azt a látszatot kelthetik, hogy csak igyekszünk meghúzni a határokat, valójában azonban elválasztanak bennünket. A másik fél így egyedül, elhagyatottnak érezheti magát a problémájával. Nem arról van szó persze, hogy minden gondját magunkra kell venni, de különbséget kell tenni az egészséges határok és az érzelmi falak között. Sokszor a túlzott függetlenség iránti vágy okozza, hogy eltaszítjuk a másikat. Ha úgy érezzük, hogy minden gondunkat egyedül kell megoldanunk, elvárhatjuk, hogy a partnerünk is így tegyen. Csakhogy a tartós kapcsolat alapja az állandó érzelmi támogatás. A szeretetet nem csak kényelmes helyzetekben kell kifejezni, és senki sem tud teljesen egyedül boldogulni. Fogalmazzunk tehát inkább így:
- „Tudom, hogy ez most megvisel téged – hogyan segíthetek?”
- „Meg fogjuk oldani együtt.”
„Azért ez nem olyan nagy ügy”
Ami neked nem tűnik fontosnak, a partnerednek még lehet, hogy óriási dolog. Az „ez nem nagy ügy” kifejezés lekezelőnek és empátia nélkülinek hat. A támogató kapcsolat kulcsa, hogy érdeklődést mutassunk a másik belső világa iránt – megértsük, számára miért fáj valami jobban, mint nekünk. Így aztán próbáljuk inkább így fogalmazni:
- „Látom, hogy bánt valami téged. Elmagyaráznád, pontosan mit érzel?”
- „Mesélj róla kicsit bővebben – szeretném megérteni, mi zajlik benned.”
Partnerünknek valójában csak arra van szüksége, hogy érezze: ott vagyunk neki, nem ítéljük el, és törődünk azzal, hogyan érzi magát – még ha nem is értjük teljesen. Az érzelmi elérhetőség saját önismeretünkkel kezdődik: ha megértjük, miért zárkózunk el időnként, könnyebben nyílunk meg mások felé is. A lényeg, hogy őszintén, de empátiával kommunikáljunk. Ha megtanulunk elfogadni más nézőpontokat, nemcsak jobb partnerek, hanem teljesebb emberek is lehetünk.
