A rövid internetes pihenés javítja a termelékenységet

Az eredmények szerint a nem irodai munkát végző emberek esetében egy rövid internetes szörfözés növelheti az alkalmazottak produktivitását.

Az online szünetet tartó dolgozóknak lehetőségük nyílt egy gyors lazításra, ugyanakkor a kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a kontrollálatlan szörfözést túlzásba is lehet vinni, és ilyen esetben az alkalmazottak akkor is mással foglalkoznak az interneten, amikor dolgozniuk kellene.

A cincinnati Carl H. Lindner Üzleti Főiskola tanulmányának szerzője, Dr. Sung Doo Kim így nyilatkozott az eredményekről: "Az alkalmazottak arról számoltak be, hogy az internetezéssel egyensúlyt tudtak teremteni a munkájuk és személyes felelősségeik, például gyerekeik felügyelete között. Miután megnyugodtak, hogy gyerekeikkel minden rendben van, jobban tudtak koncentrálni a munkájukra."

Dr. Kim azt is hozzátette, hogy az ipari és kutatási híreket keresők az internetezési lehetőséget szakmai fejlődésük részének tekintették, ami javította a munkahelyi elégedettségüket. A kutatók szerint három fő következmény származik ezekből az internetes szünetekből: átmeneti regenerálódás, tanulás és elégedettség.

A szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy nem szabad túlzásba vinni ezeket az online szüneteket, mert a kontrollálatlan szörfözés a munkaidő elpazarlásához és termelékenység csökkenéséhez vezethet.

Egy kis internetes szörfölés jót tesz munka közben

A kutatócsoport 33 különböző iparágban dolgozó szakember részvételével vizsgálta azokat a tényezőket, amelyek az internetes szüneteket kiváltják, valamint azt, hogy milyen körülmények vezetnek oda, hogy az alkalmazottak inkább online, mint offline szünetet válasszanak, és milyen következményekkel járnak ezek a tevékenységek.

A kutatásból az derült ki, hogy az alkalmazottak leginkább akkor választották az online szüneteket, amikor nagy szükségük van a regenerálódásra, például egy intenzív munkavégzés időszaka utáni fáradtságból, illetve jelentős fizikai vagy érzelmi energiavesztést követően.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra