Lehangolt? Énekeljen kórusban!

Egy friss kutatás szerint a kórusban éneklésnek számos pszichológiai előnye van. Az egyidejű mozgás és légzés az összetartozás érzetét kelti a résztvevőkben, s erősíti a csoportkohéziót.

A kórustagok még a csapatban sportolóknál is elégedettebbek - derül ki a felmérésből. Az eredmények alapján van valami különleges a közös éneklésben , mivel minden más csoporttevékenységnél busásabb lelki előnyökkel kecsegtet. Az összefüggés nem lepte meg a BBC kettes csatornáján sugárzott The Choir (A kórus) című műsor kórusvezetőjét, Gareth Malone-t. Ő ugyanis napi szinten tapasztalja, hogy az együttes éneklés új barátságokat teremt, munkahelyi konfliktusokat simít el, röviden szólva boldogabbá teszi az embereket.

A tanulmány elkészítéséhez Nick Stewart, az Oxford Brookes Egyetem pszichológusa - szintén lelkes kórustag lévén - 375 férfit és nőt kérdezett meg a piszchés kiegyensúlyozottságukról. Voltak köztük olyanok, akik kórusban vagy egyedül énekeltek, illetve csapatsportot űzők is. Mindháromféle tevékenység növelte a boldogságérzetet, de a kóristák óriási előnyt mutattak a többiekkel szemben.

A kórustagok még a csapatban sportolóknál is elégedettebbek

"A kórusban éneklők koherensebb és jelentőségteljesebb csoportként érzékelték azt, amiben részt vesznek, mint a sportolók" - magyarázta Stewart. "Az eredmények azt sugallják, hogy a társaság növeli az éneklés pozitív hatását" - fejtegette a szakértő a Brit Pszichológiai Társaság konferenciáján. A kórusból kimaradóknak sem kell azonban elkeseredniük: a magányosan éneklők függetlenebbnek érezték magukat a csoporttagoknál.

Korábbi értekezések már bebizonyították, hogy a másokkal történő éneklésnek egészségügyi és vagyonra ható előnye is van, többek között erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt és mérsékeli az Alzheimer-kór tüneteit. A haszon élvezetéhez nincs szükség csodálatos énekhangra. A kórusban éneklés lényege ugyanis abban rejlik pszichológiai szempontból, hogy közös munkával produkáljunk eredményt - nem pedig a tökéletes dallamkövetésből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!