WHO: a nőket ezért veszélyezteti jobban az alkohol

Múlt pénteki közleményében arra szólította fel a nemzeti kormányokat az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy alkoholpolitikájuk kialakításakor vegyék figyelembe a nemi sajátosságokat. Az alkoholgyártók marketingtevékenysége ugyanis egyre inkább a nőket célozza, akikre nézve nagyobb egészségügyi kockázatokat hordoz magában az alkoholfogyasztás.

A WHO szerint meggyőző tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy a nőket és a kisebbségi csoportokat eltérően érintik az alkoholhoz fűződő veszélyek, mint általában véve a férfiakat. Eközben az iparági szereplők egyre kifinomultabb technikákkal szabják rá marketingkampányaikat a különböző nemekre – írja a Reuters hírügynökség. „Ennek ellenére az alkoholkereskedelem és -fogyasztás törvényi szabályozása zömében továbbra is gendervak” – hangsúlyozza a genfi székhelyű szervezet, hozzátéve, hogy a világ kormányainak a genderkérdést is figyelembe kellene venniük, amikor kidolgozzák a vonatkozó törvényi keretet.

alkoholfogyasztás, női társaság, koccintás
Az alkoholfogyasztás sok esetben súlyosabban érinti a nőket, miközben a marketing egyre inkább őket célozza meg. Fotó: Getty Images

Az alkoholipar szereplői egyre gyakrabban alkalmaznak nemi alapú megközelítést abban, ahogyan igyekeznek megszólítani a vásárlóikat. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a kormányzati szervek is tartani tudják a lépést a változó marketingstratégiákkal. A WHO rámutat, hogy a gyártók különféle eszközökkel mind jobban célozzák a nőket, kezdve a csomagolástól egészen az olyan reklámokig, amelyek például a feminizmus és a női barátság témáját dolgozzák fel. Afrikában és Indiában például édesített italokkal próbálják elnyerni a nők tetszését, amelyeket a marketing oldaláról a szabadság és autonómia megtestesítőiként tüntetnek fel.

Persze férfiak számára is készülnek specifikus hirdetések. Ezek főként a hagyományos értelemben vett maszkulinitást jelenítik meg. Emiatt a férfiak esetében magasabb a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, az alkoholproblémák kialakulása és az agresszív vagy kockázatos viselkedés veszélye. A nők viszont alacsonyabb alkoholbevitel esetén is komoly egészségügyi kockázatokkal néznek szembe. Egyes kutatások például kimutatták, hogy náluk gyorsabban kialakul alkoholfüggőség, illetve a nők többet szenvednek az alkohol okozta másodlagos veszélyektől, azaz a partnerük, családtagjaik és mások alkoholfogyasztása miatt.

Miért veszélyes gyógyszerre alkoholt fogyasztani? Mutatjuk a szakértő válaszát.

A WHO közleménye arra is kitért, hogy az LMBTQ közösség tagjait szintén eltérő kockázatok fenyegetik. Az érintettek gyakran több alkoholt fogyasztanak és több problémájuk akad a szerhasználatból, mint a ciszgender és heteroszexuális embereknek. A világszervezet mindezeken felül felhívja a figyelmet, hogy az alkoholfogyasztás több mint kétszáz betegség és sérülés ismert kockázati tényezője, beleértve rosszindulatú daganatokat, a májzsugort és szív-érrendszeri megbetegedéseket egyaránt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként az északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!