Ebből látszik, ha egy tinédzser alkoholista

Azt szinte lehetetlen elkerülni, hogy a fiatalok előbb-utóbb alkoholfogyasztókká váljanak. A kérdés inkább a gyakoriság és a mennyiség.

Egyre több fiatal kerül a függőséghez közeli állapotba – figyelmeztetett az RTL Reggeli című műsorában Nyíri Noémi addiktológiai konzultáns. A szakembert egyebek mellett arról kérdezték a műsorvezetők, hogy a szülők hogyan vehetik észre, hogy a tinédzser gyermekük már túlzásba viszi az alkoholfogyasztást. Mutatjuk, véleménye szerint mire kell figyelni.

Ezek a függőség jelei

Ha valaki csak alkalmanként, rekreációs tevékenység részeként iszik alkoholt, azzal még nagy baj nincsen. Probléma akkor van, ha az ivászat már a fogyasztó mindennapi életére is negatívan hat. Az addiktológiai konzultáns elmondása szerint az alábbi tünetek észlelése esetén már érdemes közbelépnie a szülőnek:

  • nagyon gyakorivá váló alkoholfogyasztás;
  • egyre korábbi időpontban kezdődő, napközbeni ivás;
  • növekvő elfogyasztott mennyiség;
  • egyre hosszabb a másnapi felépülés;
  • az alkoholizálás már problémát jelent a fiatal kapcsolatai, tanulmányai és munkavégzése terén;
  • erős sóvárgás a tiszta pillanatokban;
  • látható elvonási tünetek jelentkeznek, például kézremegés, fizikai leépülés;
  • jogi következményekkel járó, vállalhatatlan viselkedés alkohol hatása alatt vagy az elvonási tünetek miatt.

Tanítsuk a fiatalokat felelősségteljes viselkedésre!

A szakértő szerint szülőként nagyon fontos szerepünk van abban, hogy a szerhasználat helyett más – egészségesebb és hatékonyabb – megküzdési stratégiákat tanítsunk a gyerekeknek. Fel kell készíteni őket továbbá arra, hogy felelősségteljesen viselkedjenek a bulikban.

Mondjuk el például a fiataloknak, hogy éhgyomorra semmiképpen se igyanak, és az alkohol mellé mindig fogyasszanak elegendő vizet is. Fontos továbbá, hogy mindig figyeljenek a társaságukba tartozó személyekre, senkit se hagyjanak egyedül. Ezenkívül arra is ajánlott felkészíteni a kamaszokat, hogy mit kell tenniük, ha valaki rosszul van, illetve hogyan ismerhetik fel az alkoholmérgezés tüneteit, amelyek esetén már a mentők segítségére van szükség.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lesz, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!