Ashton (1980) kutatása során azt találta, hogy 8 héttel a terhesség-megszakítás után a nők 44%-a számolt be ideges zavarokról, 36%-a alvászavarokról, 31%-a megbánta döntését és 11%-a ún. pszichotropikus, azaz idegrendszerre ható, a lelkiállapotot befolyásoló szert kapott a családorvostól.
Zolese és Blacker (1992) megállapítják, hogy a terhesség-megszakítás után pszichológiai és pszichiátriai zavarok fordulnak elő és az esetek 10%-ában ezek tartóssá, súlyossá válnak.
A terhesség-megszakítás tehát komplex pszichoszomatikus reakciókat vált ki, melyek negatív hatásai végigkísérik a nőt egész életén át. Ennek megnyilvánulási formája a post-abortusz szindróma (PAS), melyet Seal melbourni pszichiáter lassan, fokozatosan kialakuló, tartósan fennálló és néha krónikussá váló bánat-szindrómának nevez.
A PAS-t az alábbi tünetek jellemzik:
- gyakori sírás, szomorúság, szorongás, levertség, alvászavar, fejfájás, hasfájás, zárkózottá válás, reménytelenség, elszigetelődés, elkerülő magatartás, lelkiismeret-furdalás, bűntudat, rémálmok, érdeklődés csökkenése fontos dolgok iránt, depresszió,
- önpusztító magatartás, táplálkozási zavarok (bulímia, anorexia), alkohol-, nikotin-, drogfüggőség, öngyilkosság, ismétlődő abortusz,
- extrém, krónikus dühkitörések, gyermekének elhanyagolása, bántalmazása, ellenséges interakciók fokozott előfordulása, krónikus párkapcsolati problémák, szexuális zavarok (örömvesztés, fájdalom, frigiditás, elhidegülés, elutasítás, szexuális identitás zavar, promiszkuitás), értékvesztés, önbizalomhiány,
- évforduló (abortusz), "születésnapi reakciók" (az elveszett gyermek vélt születésnapja) az abortuszhoz kapcsolatos szagok, hangok, ízek heves pszichoszomatikus reakciót váltanak ki.
A PAS tünetei nagyon összetettek, gyakran más betegségekben is előfordulnak, ezért ritkán hozzák összefüggésbe az abortusszal. A PAS felismerését nehezíti az is, hogy a technika fejlődésével kíméletesebb módszerekkel, kevesebb szövődménnyel, humánusabb bánásmóddal végzik a terhesség-megszakítást, mely azt az érzetet kelti, hogy ez egy veszélytelen beavatkozás.
A terhesség-megszakításhoz vezető döntés során, majd a beavatkozás után fellépő pszichés tünetekkel általában nem foglalkoznak a szakemberek. A nők magukra maradnak ezzel a súlyos teherrel. Az egészségügyben dolgozó szakemberek nem részesültek ilyen irányú képzésben, mivel a terhesség-megszakítás utáni első érzés általában az olykor még eufórikusnak is mondható megkönnyebbülés, hiszen az érintettnek nem kell többet aggódnia a nem kívánt terhesség miatt. Ez a jelenség az egészségügyi dolgozóban azt az érzetet kelti, hogy minden rendben van. Rejtve maradnak a várható következmények, különösen akkor, ha a hazabocsátás gyorsan történik, és a pszichés segítségnyújtás elmarad. A lelki segítségnyújtás elmaradásának másik oka, hogy a nők - különösen a művi terhesség-megszakítás esetén - úgy érzik, nincs joguk segítséghez, mivel maguk tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek.
A társadalom még ma is kizárólag a nőt hibáztatja, a férfiak felelőssége ritkán merül fel, ami pedig azt sugallja, hogy az ilyen helyzetbe kerülő ember felelőtlen, gondatlan és feltétlen hibáztatható. Ez az érzés a beavatkozást megelőző döntési folyamatban tovább erősödik.
Sajnálatos tény, hogy Magyarországon nők ezreinek volt és van terhesség-megszakítása, mégis a legtöbben azt hiszik, ők az egyedüliek.
Elszigetelődésük hátterében a titok, a szégyen áll, és így nem is kapnak segítséget ahhoz, hogy beismerjék gyermekük elvesztése miatti fájdalmukat.
A nők többségének nagyon vegyesek az érzelmei a nem tervezett terhességgel kapcsolatban. A terhesség-megszakítás egy kényszerű döntés eredménye, amelyet gyakran követ fokozott veszteségérzés és kifejezett gyászreakció. Ezek jellemzői az alábbiakban foglalhatók össze:
- a tárgyvesztést súlyosbítja, hogy az elveszett személyről még nincsenek emlékképek,
- felerősödik a veszteség nárcisztikus jellege, a nő szó szerint testének egy darabjától válik meg,
- a terhesség-megszakítás csökkenti a nő kompetencia érzését,
- szélsőséges módon felerősödhet az önvád, a bűntudat és a harag - saját magával, illetve általában a kismamákkal szemben,
- a terhesség-megszakítással a nő jövőjének egy darabját is elveszíti,
- a terhesség-megszakításon átesett nőket kommunikációs zárlat veszi körül, éppen ezért még nagyobb jelentőségű a gyógyító személyzettől kapott szociális támasz.
Ez mind mélyen traumatizáló hatást és kóros lefolyású gyászreakciót indíthat el különösen akkor, ha szoros kötődés alakult ki a babával, és ha a veszteség hirtelen, csaknem váratlanul következik be, ha az anyát az elvesztett gyermekhez ambivalens érzések fűzik. Ez utóbbi esetén gyakori az önvád és a depresszió. A lelki gyötrelem hevesebb, fájdalmasabb lehet, mint a fizikai fájdalom. Ráadásul nincsenek rítusok, szertartások, amelyek segítenének feldolgozni a meg nem született gyermek elvesztését. A terhesség-megszakítás után II.
