Rosszul alszol 30 felett? Baj lehet belőle

Hogyha a 30-as éveinkben rosszul alszunk, az a későbbi életszakaszunkban súlyosabb problémák veszélyét növelheti.

Azoknál az embereknél, akik a 30-as éveikben rosszul alszanak, több mint kétszer nagyobb valószínűséggel jelentkeznek memória- és gondolkodási problémák egy évtizeddel később - derült ki a CNN oldalán is közzétett tanulmányból.

A 2000-es évek elején a kutatók több száz ember alvásminőségét követték nyomon. Az alvás minőségét egy csuklóra szerelhető szenzor segítségével értékelték, amely nyomon követte az emberek alvási periódusait és éjszakai mozgásukat, így kimutatta, ha felébredtek, vagy sokat forgolódtak az éjszaka folyamán. A résztvevők átlagosan 40 évesek voltak a vizsgálat ezen pontján. Átlagosan körülbelül hat órát aludtak minden éjszaka, és alvási idejük nagyjából ötöde nem volt megfelelő, felébredtek és nehezen aludtak vissza.

Komoly gondot okozhat, ha a harmincs éveinkben rosszul alszunk. Fotó: Getty Images
Komoly gondot okozhat, ha a harmincs éveinkben rosszul alszunk. Fotó: Getty Images

Több mint egy évtizeddel később, 2015 és 2016 között a kutatók ismét felkeresték a korábbi vizsgálatban részt vevő embereket, hogy egy tesztsorral felmérjék a kognitív képességeiket, beleértve az agy adatfeldolgozási sebességét, a memóriát és a végrehajtó funkciókat. Kiderült, hogy azok az emberek, akiknél az alvás töredezettebb volt, vagy éjszaka többet mocorogtak az ágyban, nagyobb valószínűséggel értek el alacsonyabb kognitív pontszámot a teszteken több mint egy évtizeddel később. A 175 legrosszabbul alvó ember közül 44-nek volt gyenge kognitív teljesítménye 10 évvel később.

Az egészségügyi, demográfiai, illetve más tényezőket is figyelembe véve arra jutottak, hogy csaknem kétszer nagyobb eséllyel romlanak a kognitív funkciók azoknál az embereknél, akiknek évekkel korábban nem volt kellően pihentető az alvásuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.