Találtak műtőssegédet, újraindulhatnak a műtétek Érden

Az átmeneti kényszerleállás után ismét folytatódhatnak az egynapos műtéti beavatkozások az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben, miután pótolni tudták a februártól fellépett szakemberhiányt – közölte csütörtökön Bárány Zsolt, a szakrendelő főigazgatója.

Az intézményvezető január 20-án tette közzé a rendelőintézet Facebook-oldalán, hogy nagy bajba kerültek, mert előző nap beadta a felmondását az egyetlen műtőssegédjük. Műtőssegéd hiányában kizárólag szemészeti műtéteket tudtak végezni, február 1-jétől pedig minden más beavatkozást el kellett halasztani. A megüresedett pozícióra ugyanakkor sikerrel találtak új munkaerőt, így márciustól újraindul az intézményben az egynapos sebészeti ellátás – ezt szintén a közösségi médiában jelentette be Bárány Zsolt.

„Az érintett betegeket, akiknek ezúton is köszönöm megértésüket, jövő héttől folyamatosan értesítjük az új időpontjukról” – olvasható a posztban. A főigazgató kitért rá, az elmúlt időszakban 71 szemészeti és 5 fül-orr-gégészeti műtétet tudtak elvégezni. Eközben el kellett halasztaniuk 25 ortopédiai, 16 sebészeti és 10 fül-orr-gégészeti, tehát összesen 51 beavatkozást.



ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!