Kigyulladt egy olasz kórház, többen meghaltak

Legalább három halálos áldozatot követelt egy Róma környéki kórházban pusztított tűz.

Péntek éjjel 11 óra körül lángok csaptak fel a Tivoliban lévő Keresztelő Szent János Kórházban. Az eset legalább három ember életét követelte, az áldozatok halálát a helyi médiabeszámolók szerint füstmérgezés okozta.

A mentés során a tűzoltók egy negyedik ember holttestét is megtalálták, de az nem derült ki, hogy az illető halálát a tűz okozta-e, vagy korábban hunyt el.

tűzoltók, kórháztűz Olaszországban
Az olasz tűzoltóság által közzétett felvételen az állomány tagjai dolgoznak a tivoli Keresztelő Szent János Kórháznál, amelyben tűz ütött ki 2023. december 8-án késő este. Fotó: MTI/AP/Olasz tűzoltóság

A pincében keletkezett a tűz

Az előzetes jelentések szerint a tűz a kórház pincéjében kezdődött, keletkezésének okát azonban egyelőre nem közölték. A lángok gyorsan elharapództak, és elérték a sürgősségi osztályt és az intenzív osztályt is. A felsőbb emeleteket nem érintette a tűz, de a füst miatt az egész épületet ki kellett üríteni.

Mintegy 200 beteget evakuáltak

A kórházból mintegy kétszáz beteget, köztük gyermekeket evakuáltak. A súlyos állapotú pácienseket az olasz főváros több kórházában helyezték el. A tűzoltóknak az éjszaka folyamán sikerült eloltaniuk a tüzet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.