Így indult az új ügyeleti rendszer a fővárosban

Október hónapban immár a Budapesten is működésbe lépett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új alapellátási ügyeleti rendszer.

Az OMSZ pénteken kiadott közleménye szerint a főváros 18 ügyeleti telephelyén orvosok, mentőtisztek és diplomás APN szakemberek látják el a betegeket. Az első három napon 259 beteget láttak el, köztük 59 gyermeket és 18 éven aluli fiatalt. A hívások közül 36 esetben a telefonos tanácsadás is elegendőnek bizonyult, 150 beteget valamely ügyeleti telephelyen láttak el, 73 beteghez pedig mobil ügyeleti egységet küldtek, így ők az otthonukban kaphatták meg a szükséges ügyeleti ellátást.

Az ügyeletben ellátott betegek mindössze 14 százalékát (37 fő) kellett további ellátásra kórházba irányítani. Az átlagos betegforgalom egyik budapesti ellátóhelyen sem érte el az óránkénti 1 beteget. Vagyis hatórás (háziorvosi), illetve tízórás (éjszakai) ügyeleti időszakonként átlagosan mindössze 2-3 beteget kellett ellátni.

A 1830-as központi ügyeleti szám a nap 24 órájában elérhető, amelyet abban az esetben kell hívni, ha a háziorvos rendelési idején kívül jelentkező, és a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható egészségügyi probléma alakult ki. Életveszély esetén viszont továbbra is a 112-es segélyhívó tárcsázása jelenti a legjobb megoldást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!