Ebben a városban tilos betegnek lenni

A polgármester hirdette ki az utasítást. Szerinte ez egy segélykiáltás a hiányos egészségügyi rendszer ellen.

A dél-olaszországi Calabria régióban fekvő Belcastro polgármestere megtiltotta a helyieknek, hogy betegek legyenekírta meg a CNN.

A helyiek utasítást kaptak arra, hogy kerüljenek el minden olyan betegséget, ami orvosi segítséget, beavatkozást igényel

– áll Antonio Torchia rendeletében. 

Olaszország, Calabria
Calabriában is komoly gondot okoz az orvoshiány. Fotó: Getty Images

A polgármester nem mindennapi döntésének célja, hogy rávilágítson a helyi szinten elérhető egészségügyi szolgáltatások hiányosságaira. Az 1300 lakosú településen ugyanis hétvégén, ünnepnapokon, illetve munkaidőn kívül semmilyen ellátás nincsen, a legközelebbi sürgősségi osztályért pedig közel 50 kilométert kell utazni.

Ez segélykiáltás, aminek célja, hogy rávilágítsunk egy elfogadhatatlan helyzetre

– hangsúlyozta a polgármester, aki egyúttal arra kérte a helyieket, hogy ne csináljanak olyasmit, ami káros lehet az egészségükre, kerüljék a háztartási baleseteket, valamint ne hagyják el túl gyakran a házukat.

Ismerd meg te is 2024 Egészséghőseit:
„Az egészségügyben dolgozni nem rutinmunka” – Majorné Bukor Edit, az Év Ápolója
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” – Poroszkai Germán István, az Év Mentőse
„Segíthetek valamiben? Ezt túl ritkán kérdezik az egészségügyben.” – Plank Krisztina, az Év Orvosasszisztense
„Mindenkinek szüksége van egy segítő kézre időnként” – Csernák Krisztina, az Év Civil Egészséghőse

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten, északon - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!