Corvin-lánccal tüntették ki Karikó Katalint

Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjas kutatóknak Magyar Corvin-lánc kitüntetést adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden.

A Sándor-palotában megtartott ceremónián az államfő köszöntőjében kiemelte, hogy felfedezéseivel mindkét kitüntetett rendkívüli és nagy jelentőségű tudományos áttörést ért el.  

Mindketten olyan felfedezést tettek, amelyekre kutatók és tudósok sora tud építeni a jövőben, bővítve az emberiség tudományos eredményeit. Ajtót nyitottak a tudományban új felismerések és megismerések, új lehetőségek felé. Sulyok Tamás szavai szerint a rengeteg munka, évtizedek szakmai nehézségei, lemondások és küzdelmek sora beérett, hiszen mindketten a világ csúcsára jutottak, oda, ahová csak kevesek érnek el.

Karikó Katalin
Rangos kitüntetést vett át Karikó Katalin. Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

"Bebizonyították, hogy Kisújszállás vagy Mór nincs is olyan messze a csúcsoktól. És ezzel hitet adtak Nyírbátortól Kőszegig, sőt, Beregszásztól Szabadkáig minden tehetséges magyarnak, hogy érdemes küzdeni, tűrni és dolgozni" - fogalmazott Sulyok Tamás. Kiemelte: Karikó Katalin és Krausz Ferenc nemcsak kiváló tudósok és nagyszerű emberek, hanem igaz magyarok is, és ezért méltó és szükségszerű is, hogy hazájuk az egyik legnagyobb kitüntetésben részesítse őket.

A közlemény szerint Karikó Katalin beszédében megígérte, hogy minden tudását latba veti annak érdekében, hogy segítse a hazai egyetemek tudományos munkáját és arra ösztönözze a jövő kutatóit, hogy maradjanak a pályánál. Krausz Ferenc pedig megköszönte a "szavakba nehezen önthető megtiszteltetést és szeretetet", és kiemelte tanárai meghatározó szerepét abban, hogy elindult a kutatói pályán. Mint írták, Karikó Katalin és Krausz Ferenc személyében két kiváló elmével bővült a Magyar Corvin-lánc Testület, amely a sikeres magyarok legjobbjait fogja össze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!