„Anya, miért kell felkelnem? Hiszen még sötét van”

Egy agresszív tumor miatt véglegesen elvesztette látását a most 6 éve Noel. A kisfiú már tucatnyi kemoterápián van túl, és a család hamarosan Ausztriába utazik majd egy sugárkezelésre.

„Egykor Noelnek is színekkel teli volt a világ, és imádta a piros-kék villogót, ahogyan a kék egyenruhát viselő rendőröket is. Ám egyik reggel, amikor édesanyja felébresztette, azonnal tudta, hogy Noel semmit sem lát. A kisfiú nem értette, hogy miért kellene éjnek évadján elindulnia az iskolába. A szobában azonban világos volt. Reggel volt” – kezdte a 6 éves kisfiú történetének ismertetését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

ajándékcsomagot ad át egy rendőr egy vak kisfiúnak
Egy agresszív tumor miatt véglegesen elvesztette látását a most 6 éve Noel. Fotó: Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) / Facebook

„Belőlem már soha nem lehet rendőr”

Bár Noel még csak hatéves, fiatal kora ellenére tökéletesen tisztában van a betegségével, illetve azzal, hogy a látását már soha nem kaphatja vissza. A BRFK egy februári újságcikkből ismerte meg a kisfiú történetét, amely úgy kezdődött:

Anya, belőlem már soha nem lehet rendőr.”

„Ahogy olvastunk Noel bátorságágáról, kitartásáról, amivel azóta is küzd betegsége ellen, eldöntöttük, hogy meglepjük őt. Megkerestük édesanyját, aki elmesélte nekünk, hogy egy agresszív tumor nyomja el kisfia látóidegét, Noel már egy tucat kemoterápián van túl, és hamarosan Ausztriába kell menniük egy sugárkezelésre, mert műtét a tumor mérete miatt nem lehetséges. Összeállítottunk Noelnek egy nagy meglepetéscsomagot, csupa rendőrös dolgokkal, ami másnap már úton is volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrségre. (…) Szabolcsi kollégáink rögtön fogták a csomagot, és elindultak a Záhony melletti kistelepülésre, hogy meglepjék Noelt” – mesélték Facebook-posztjukban a rendőrök, hozzátéve, hogy Noel már alig várta, hogy találkozzon példaképeivel.

A kisfiúnak Hrenkó Péter főhadnagy adta át az ajándékcsomagot, valamint a rendőrautót is megmutatta neki, ami hatalmas boldogság volt Noelnek. „Nagyon örülünk, hogy meglephettük Noelt pár boldog pillanattal!” – írták.

Újabb kezelések, óriási kiadások

„A kisfiúra most újabb kemoterápiás kezelések várnak, de Noel hatalmas küzdő, ami erőt ad szüleinek is” – fogalmaztak a bejegyzésben. Hozzátették, a szabolcsi család mindent megtesz és a végsőkig elmegy a kisfiú gyógyulásáért, az utazás és a kezelések mellett azonban a költségeik is megsokszorozódtak, ez pedig hatalmas terhet ró az egész családra.

Egy alapítványon keresztül gyűjtést is szerveztek a kisfiúnak, ahová minden felajánlást nagy köszönettel fogadnak. A gyűjtés kódja: NOEL117. A gyűjtéssel és az utalással kapcsolatos információk a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Noelről szóló Facebook-bejegyzésében találhatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!