Szenzációs magyar orvosi eszköz gyermekteleneknek

Egy magyar orvosi eszköz 20 százalékkal is megemelheti a mesterséges megtermékenyítés hatékonyságát. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának projektje 2 milliárd forintos uniós támogatást kapott.

Egyre többen szorulnak ma az egész világon mesterséges megtermékenyítésre, csak Európában körülbelül 600 ezren minden évben. Csakhogy a beavatkozások hatékonysága elkeserítően rossz. Az eljáráson átesett nők csupán 30 százalékának születik gyermeke. És a szakemberek nem igen tudják, hogy miért. Erről Kovács L. Gábor, a Szentágothai János Kutatóközpont elnöke beszélt az InfoRádiónak.

Négy-öt vagy hat petesejt is megtermékenyül, de ma a szülészeti szakmának az a leírt szabálya, hogy ezek közül egyetlen egyet (de a legjobbat) ültessünk be az ikerterhesség elkerülése érdekében. Ám senki sem tudja, hogy melyik a legjobb – mutatott rá a szakember.

Egy magyar orvosi eszköz 20 százalékkal is megemelheti a mesterséges megtermékenyítés hatékonyságát

Négy évvel ezelőtt arra vállalkoztak, hogy elindítanak egy teljesen új kutatási irányt. Azt a folyadékcseppet, amelyben az embrió úszkál, miután visszaültették a megtermékenyített petesejtet az édesanyába, kérték, hogy ne dobják ki, hanem adják nekik. „Erre etikai engedélyt kaptunk. Elemzések alapján pedig találtunk újfajta összefüggéseket. Az újfajta kémiai mérések segítségével a 30 százalékos teherbeesési arányt körülbelül 50 százalékosra lehetne növelni.” – mondta el fel Kovács L. Gábor.

A Bódis József professzor vezetésével folytatott eddigi kutatás eredményeit a gyakorlatban egy szülész egyáltalán nem tudja használni, mert ehhez olyan drága mérőműszerek és összetett kémiai-biológiai-orvosi-mérnöki tudást szükséges, ami egy szülészeten egyszerűen nincs meg.

Az in vitro megtermékenyítés (IVF), egy magas szinten kidolgozott technika, amely hozzásegíti a terméketlen párokat a terhesség eléréséhez. Mit csinálnak a szakemberek a gyermekáldás érdekében? Részletek!

„A következő három esztendőben egy egész nagy csapattal ebből a nagyon bonyolult mérőrendszerből egy mikrochipet készítünk, amelyet a szülészeteken egyszerűen lehet majd alkalmazni. Ide azonban a chiptechnológia, a nanokémia, a mikroelektronika, az orvostudomány és a kémia eredményeit össze kell rakni. Erre kaptunk a kormánytól három éves periódusra 2 milliárd forintot” – vázolta a feladatukat a projekt szakmai vezetője.

A projektben részt vesznek a Szegedi Egyetemről, a Semmelweis Egyetemről, a Műegyetemről, az MTA Anyagtudományi Intézetéből, valamint a 77 Elektronika Kft.-től is szakemberek. A kutatócsoport vállalta, hogy három év alatt három prototípus-eszközt hoz létre, amelyek alkalmasak szülészeti laboratóriumokban való klinikai kipróbálásra.

Forrás: InfoRádió

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!