Sürgősségi fogamzásgátlás: ha minden kötél szakad

A sürgősségi fogamzásgátláshoz akkor lehet folyamodni, ha a szexuális együttlét során a pár nem védekezett megfelelően a nem kívánt terhesség ellen, pedig a gyermekvállalás még nem aktuális.

Vészhelyzetben

A sürgősségi fogamzásgátlás a nem vagy nem megfelelően védett szexuális együttlét után a nem kívánt terhesség megelőzésére szolgáló módszer. Rendszeres fogamzásgátlásra nem alkalmas: akkor kerül szóba az alkalmazása, ha valami miatt a szexuális együttlét során a párnak nem volt módja megfelelő biztonsággal védekezni a fogamzás ellen. A sürgősségi fogamzásgátló tablettának két típusa van. Az egyiket 2 részletben kell bevenni, úgy, hogy az első adagot 12 óra múlva kövesse a második adag. Célszerű az első adag bevételét úgy időzíteni, hogy a napirend szempontjából megfelelő időpontra essen 12 óra múlva a második adag bevétele.

A másik típusnál 72 órán belül egyetlen tablettát kell bevenni. Folyamodhatnak hozzá váratlanul bekövetkező együttlét alkalmával, más, rendszeresen alkalmazott védekezési módszer híján, netán nemi erőszak miatt, vagy ha például a kondom sérülése miatt nem tartják megbízhatónak a védekezést. Ma Magyarországon több ún. esemény utáni tabletta is használatos. Ezek jóval nagyobb dózisban tartalmazzák a kétféle nemi hormont, mint a tartósan szedhető fogamzásgátlók, ezért szedésükre nem lehet "berendezkedni". Csak egy-egy kivételes esetben, valóban sürgősségi fogamzásgátlásra valók. E módszerek hatásfoka 95 százalék lehet, ha betartják az alkalmazási előírásokat, s ha valóban csak egyetlen aktusra került sor. A hormonok megakadályozzák a pete beágyazódását a méh nyálkahártyájába.

Esemény utáni tablettát csak a legvégső esetben alkalmazzunk!

Ismerje meg!

Egy, 15-24 éves nők körében végzett vizsgálat szerint a vizsgálatban résztvevő 1950 nő 92 százaléka tartotta biztonságosnak, 98 százaléka hatékonynak a sürgősségi tablettát.

A sürgősségi tabletta sárgatesthormont tartalmaz, amely a speciális alkalmazásnak megfelelően (a nem védett szexuális aktust követő gyors, eredményes segítség érdekében) egy alkalommal nagyobb mennyiségű hormonbevitelt jelent, mint az alacsony hormontartalmú, rendszeresen szedendő fogamzásgátló tabletták egy napi adagja. Attól függően, hogy a menstruációs ciklus mely szakaszában alkalmazzák, megakadályozhatja a petesejt érését, kiszabadulását, spermiummal való találkozását, illetve beágyazódását. A tabletta nem okoz abortuszt. Amennyiben a beágyazódás megtörtént, a sürgősségi tabletta a magzatra nincs káros hatással. A sürgősségi tablettát a nem vagy rosszul védett aktust követően 72 órán, azaz 3 napon belül kell alkalmazni, így tehát még van idő arra, hogy a bajba került nő elmenjen az orvosához, vagy a sürgősségi szakambulanciák valamelyikéhez és kérje ezt a segítséget. A sürgősségi tabletta ugyanis csak orvosi rendelvényre kapható. Fontos tudni, hogy ha az alkalmazása után ismét védekezés nélküli közösülés történik, akkor erre az alkalomra nem vonatkozik a sürgősségi tabletta védő hatása. Folyamatos védekezés céljából a rendszeresen szedendő alacsony hormontartalmú tabletták ajánlhatók.

Beszéljék meg!

A családtervezés része a felelősségteljes fogamzásgátlás, hogy a pár abban az időszakban is biztonságban, a nő egészségének kockáztatása nélkül élvezhesse a szerelem örömeit, amikor az adott élethelyzetben még vagy már nem kívánatos a teherbeesés. Egységes recept nincs, kinek-kinek a körülményei, tervei, egészségi állapota és számos más szempont figyelembevételével kell kiválasztania a számára leginkább megfelelő fogamzásgátlási módszert. A pároknak beszélniük kell erről, legszerencsésebb, ha közösen döntik el, hogy a férfi vagy a nő védekezzen, és hogy fizikai vagy kémiai védelmet, eszközt, módszert válasszanak. A választékra ma már nem lehet panasz: a hagyományos módszerektől kezdve a fizikai védelmet kínáló óvszerektől, segédeszközökön keresztül a legmodernebb, csökkentett hormontartalmú fogamzásgátló tablettákig számos lehetőség áll a rendelkezésükre.

A sürgősségi tablettára viszont nem lehet "berendezkedni"! Mivel a sürgősségi tabletta gyakori alkalmazás esetén a fogamzásgátló tablettákhoz viszonyítva alacsonyabb hatékonyságú és alkalomszerűen nagyobb mennyiségű hormonbevitelt jelent, ezért nem alkalmas rendszeres fogamzásgátlásra, hanem valóban vészhelyzetben kínál kiutat. Havonta csak egy alkalommal lehet ehhez folyamodni. Mivel a sürgősségi tabletta alkalmazásának az esetleges abortusz és a műtéti beavatkozás kockázatának elkerülése a célja, így ellenjavallatot csak a kimutatott terhesség képez, mert ilyenkor hatástalan a módszer.

Konzultáljon orvosával!

A sürgősségi tabletta nem véd a szexuális úton terjedő betegségekkel szemben. Ha felmerül annak a gyanúja, hogy az aktus alkalmával AIDS vagy más nemi fertőzés lehetőségének volt kitéve, azonnal forduljon orvoshoz!

A sürgősségi tabletta alkalmazása után feltétlenül beszélje meg orvosával, hogy a jövőben hogyan tudja elkerülni a hasonló vészhelyzetet, hogy a sürgősségi fogamzásgátlásra ne legyen szükség. Ha rendszeres fogamzásgátlásra van szükség, akkor az erre alkalmas fogamzásgátlási módszerek közül kell kiválasztani az érintett párnak, az adott helyzetnek legjobban megfelelőt. Ehhez tanácsot a nőgyógyász, a családvédelmi szolgálat védőnője vagy a Sürgősségi Ambulanciák szakemberei egyaránt készséggel adnak. Ha a havi vérzés netán késne, a terhesség kizárása érdekében is orvoshoz kell fordulni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!