Új nevet kapott a félreértett betegség: így hívják mostantól a nőgyógyászok – Félmillió magyar nőt érint

A policisztás ovárium szindróma, vagyis a PCOS új nevet kapott a szakemberektől. A változás célja, hogy pontosabban tükrözze a betegség valódi természetét.

Sok nő számára a PCOS diagnózisa egyszerre jelent megkönnyebbülést és bizonytalanságot. A tünetek – például a rendszertelen menstruáció, az akné, a fokozott szőrnövekedés, a hajhullás vagy a teherbeesési nehézségek – mögött végre nevet kap a probléma. Az eddig használt elnevezés viszont a szakértők szerint félrevezető volt: a policisztás ovárium kifejezés ugyanis túlzottan a petefészkekre és a cisztákra helyezte a hangsúlyt, miközben a betegség ennél jóval összetettebb. 

egy nő fájlalja az alhasát, menstruációs görcsök miatt
Fotó: Getty Images

A PCOS új neve: PMOS

2026 májusában nemzetközi szakmai konszenzus alapján a PCOS új neve PMOS lett, amely a poliendokrin metabolikus ovárium szindróma rövidítése. Az új elnevezés célja, hogy jobban tükrözze: a betegség nemcsak a petefészket, hanem az egész hormonális és anyagcsere-rendszert is érinti. 

Kapcsolódó cikk

A PCOS rejtett veszélyei: ezért fontos ismerni az intő jeleket
PCOS
A PCOS rejtett veszélyei: ezért fontos ismerni az intő jeleket

Mi volt a probléma a régi névvel?

A PCOS elnevezés sok érintett számára megtévesztő volt. Azt hihették ugyanis, hogy csak akkor lehet szó a betegségről, ha ciszták láthatók a petefészkekben, pedig ez nem minden esetben igaz. Az ultrahangon észlelhető apró képletek ráadásul nem klasszikus ciszták, hanem sokszor fejlődésben megakadt tüszők. A szakértők szerint emiatt gyakran háttérbe szorultak a betegség más fontos tünetei és kockázatai, például:

  • az inzulinrezisztencia,
  • a hormonális eltérések,
  • a testsúlyproblémák,
  • a bőrpanaszok,
  • valamint a mentális terhek. 

Az új, PMOS elnevezés tehát abban segíthet, hogy az érintettek panaszait komolyabban vegyék, és a betegség ne csupán nőgyógyászati problémaként jelenjen meg. A cél az, hogy az ellátás jobban figyelembe vegye az anyagcsere-, hormonális és mentális egészségi szempontokat is.

Mit jelent pontosan a PMOS?

Az új név három fontos területre utal:

  • a poliendokrin összetételi tag arra, hogy több hormonrendszer is érintett,
  • a metabolikus az anyagcserezavarok szerepét hangsúlyozza,
  • az ovárium pedig továbbra is jelzi a petefészek érintettségét.

A PMOS egy krónikus hormonális és anyagcsere-állapot, amely világszerte emberek millióinak okoz kínzó panaszokat. Magyarországon becslések szerint akár félmillió nő is érintett lehet.

Ezek a tünetek kelthetnek gyanút

A tünetek egyénenként nagyon eltérőek lehetnek, de az érintettek leggyakrabban ezekre panaszkodnak: 

  • rendszertelen vagy kimaradó menstruáció,
  • teherbeesési nehézség,
  • fokozott szőrnövekedés,
  • akné és zsíros bőr,
  • hajhullás,
  • túlsúly és elhízás,
  • illetve inzulinrezisztencia.

Az állapot korai felismerése azért is kulcsfontosságú, mert kezeletlenül, hosszabb távon növelheti a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri problémák, illetve a méhnyálkahártyát érintő betegségek kockázatát is.

Érinti-e az új név a kezelést?

A névváltozás nem jelenti azt, hogy új betegségről lenne szó. Azok, akik korábban PCOS-diagnózist kaptak, továbbra is ugyanazzal az állapottal élnek, csak annak pontosabb lett az elnevezése. A diagnózis felállításakor az orvosok továbbra is figyelembe veszik:

  • a menstruációs ciklust,
  • a hormoneredményeket,
  • a tüneteket,
  • valamint szükség esetén az ultrahangleletet.

A kezelést pedig továbbra is személyre szabottan írják majd elő: szerepet játszhat az életmódváltás, a rendszeres mozgás, az étrendi változtatás, a gyógyszeres kezelés vagy a termékenységi támogatás is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.