Bábaszövetség: reális az otthon szülésről elkészült tervezet

Budapest, 2007. november 23. (MTI) - Az otthon szülés szabályozásáról elkészült egészségügyi minisztériumi javaslat jól elkészített, reális tervezet, azonban a részletkérdéseket még át kell beszélni - mondta Vincze Katalin, az Országos Bábaszövetség elnöke pénteken Budapesten.

Az Egészségügyi Minisztérium épületében lefolytatott megbeszélésen a tárca, a bábaszövetség, illetve a nőgyógyász szakma képviselői tartottak egyeztetést az otthon szülés feltételeiről, valamint a szaktárca múlt héten elkészített tervezetéről.

Vincze Katalin a megbeszélést követően elmondta: a tervezetben egyaránt érvényesül az anya választási lehetősége és a biztonság. Kiemelte, hogy a bábák visszakapják régi kompeneciájukat, de magasabb képzettségi háttérrel.

Horváth Ágnes tárcavezető elmondta: a konzultáció során a tárca fenntartotta azt a véleményét, hogy csak tízéves gyakorlat után vezethet le valaki otthon szülést.

Az eredeti elképzelésekhez képest a tárca elfogadhatónak tartja azt a módosítást, hogy például a szülést levezető szakembernek (vagy bába, vagy szakorvos) komplikáció esetén be kell kísérnie a szülő nőt a kórházba, vagy ne csak a születést követő 24 órában kelljen rendelkezésre állni a szakembernek, hanem 5-10 napig, továbbá az is elfogadható, hogy a várandós gondozást is végezheti a majdan a szülést vezető orvos is - ismertette Horváth Ágnes. A tárca jövő hét péntekig várja a szakmától a javaslatokat, utána elkezdődhet a jogalkotási munka.

Csákány György, a Dél-pesti Jahn Ferenc Kórház szülész-nőgyógyász osztályvezetője azt mondta, maradtak olyan szakmai és jogi kérdések, amelyeket még át kell beszélni.

Hozzátette: vannak fenntartásai az otthon szüléssel kapcsolatban, de "egy liberális demokráciában mindenkinek joga van, akinek lehetősége van, megválasztani a saját életkörülményeit".

Az Egészségügyi Minisztérium múlt héten hozta nyilvánosságra a tervezett otthon szülést szabályozó tervezetét. A javaslat szerint az anya választhat majd, hogy szülésznő vagy szülész-nőgyógyász segédkezzen a szülésnél, előbbinek azonban rendelkeznie kell a megfelelő képzettséggel, gyakorlattal. Ugyanakkor két szakember jelenléte mindenképpen kötelező lenne, illetve értesíteni kellene a háttérkórházat, ha a szülés megindul. A képzési követelményeket a Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Intézet dolgozza majd ki, amely szervezet fél évet kap erre.

Az egészségügyi törvényben rögzítenék az anya önrendelkezési jogát, míg az egészségbiztosítási törvényben teremtenének lehetőséget arra, hogy a társadalombiztosítás finanszírozza az otthon szülést.

A tárcavezető elmondta még, hogy kormányrendelet határozza majd meg az intézményen kívüli szülés részletes szabályait. Ebben a rendeletben fog szerepelni, hogy kik és milyen képesítéssel vezethetnek le otthon szülést. A miniszteri rendelet pedig a megfelelő szakmai feltételeket rögzíti, vagyis azt, hogy milyen esetekben engedélyezhető a kórházon kívüli szülés, illetve azon eszközök listáját is tartalmazza majd, amelyeknek rendelkezésre kell ilyenkor állniuk - közölte a politikus.

Magyarországon évente mintegy 500-600 gyerek jön a világra kórházon kívül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!