Augusztustól itthon sem vénykötelesek az esemény utáni tabletták

A világon évente 80 millió nő esik teherbe, annak ellenére, hogy nem tervezte a gyermekvállalást. Ebből több mint 40 millió végződik abortusszal. Magyarországon óránként hat terhesség-megszakítást végeznek. Közülük egyre több a 13-18 éves lány. A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság egyik fő célkitűzése az abortuszok visszaszorítása. Ennek egyik módja az esemény utáni tabletták alkalmazása, amely ez év augusztusától vény nélkül is kapható lesz a patikákban.

Bárkivel, bármikor megtörténhet a baj, a tinik nem családtervezési szakemberek. Nagyon sokszor alkalomszerű kapcsolatba bonyolódnak, nem gondolnak a következményekre, s legrosszabb esetben jön a terhességmegszakítás, ha hiba csúszik a védekezésbe. Újdonság, hogy immár nem kell szorongva üldögélni a zsúfolt nőgyógyászati rendelőkben, hogy valaki felírja a sürgősségi fogamzásgátló tablettát, hiszen ez év augusztus 1-jétől már Magyarországon is vény nélkül lesz kapható az esemény utáni tabletta.

Az Európai Unió tagországaiban - néhány kivételtől eltekintve - szinte már mindenhol recept nélkül, közvetlenül a gyógyszertárakban meg lehet vásárolni az ilyen készítményeket. Európán kívül mind az Egyesült Államokban, mind pedig Kínában adott a lehetőség a felnőtt hölgyek számára, hogy rögtön a gyógyszerésztől kérjék a segítséget egy nem védett szexuális aktust követően, azaz összességében már 50 országban érhető el a készítmény recept nélkül világszerte.Hazánkban jelenleg a nőgyógyász szakorvosok, illetve a háziorvosok írhatják fel a készítményt a kétségbeesett nők számára. Ez a folyamat sokszor tekintélyes mennyiségű időveszteséghez vezet, hiszen többször előfordul, hogy órák hosszat kell várnia a nőknek, mielőtt az orvos meg tudja vizsgálni őket, majd felírja az esemény utáni tablettát. A készítmény hatékonysága azonban az idő elteltével folyamatosan csökken. Az esemény utáni tabletta 72 órán belül fejtik ki hatását, és a nem kívánt terhesség megelőzése annál valószínűbb, minél előbb veszi be a felhasználó a készítményt. Az első 24 órában 95 százalékos, a másodikban 85 százalékos, míg a harmadik napon 58 százalékos valószínűséggel kerülhető el a terhesség a tabletta alkalmazásával.

Augusztus 1-től az esemény utáni tablettához való egyszerűbb hozzáféréssel így lerövidül az az idő, ami alatt a bajba került nők hozzájuthatnak a készítményhez. Prof. Dr. Bártfai György, a hazai nőgyógyászokat tömörítő Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCsNTT) elnöke szerint amennyiben védekezés nélküli együttlét történt, az esemény utáni fogamzásgátlás az egyetlen megoldás a nem kívánt terhesség és az abortusz elkerüléséhez. Megfelelően alkalmazva ez a módszer véd a legnagyobb biztonsággal a nem kívánt terhességekkel szemben, ezzel lényegesen csökken az esélye egy esetleges művi abortusznak – emelte ki az esemény utáni készítmény legnagyobb előnyét a professzor.

Fontos hangsúlyozni, hogy a tablettának nincs semmilyen káros hatása a magzatra, a már kialakult terhességet nem szakítja meg, így sokak hiedelmével ellentétben nem abortusztablettaként funkcionál. "A tabletta csupán a peteérést gátolja, a kialakult terhesség beágyazódását nem akadályozza meg" – hangsúlyozta dr. Major Tamás nőgyógyász szakorvos.

A hazai nőgyógyászok tapasztalatai szerint a terhességek közel fele nem tervezett, és ezek mintegy fele nem kívánatos, ezért többnyire művi abortusszal zárul. Ez messze nagyobb veszélyt jelent a nőre nézve, mint a sürgősségi fogamzásgátló tabletta szedéséből származó esetleges mellékhatások.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.