A gyűlölet biológiája - tiszta kémia!

Az UCL tudósainak új kutatási anyaga szerint

Az utált emberek látványa különböző agyi területeket aktivál, amelyek együtt egy úgy nevezett "gyűlölet áramkört" alkotnak.

Semir Zeki és John Romaya professzorok az agy utálatért és gyűlöletért felelős régióit vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy a "gyűlölet áramkör" bár jelentősen különbözik az agy félelemért, fenyegetettségért és veszélyérzetért felelős részeitől, az agressziót kiváltó területekkel van néhány közös tulajdonsága. A gyűlölet régió szintén több ponton különbözik a szerelemért felelős agyi részektől, de meglepő módon vannak közös strukturális pontjaik is.

"A gyűlöletet sokan egy gonosz érzelemnek tartják, amit egy civilizált világban az emberek elnyomnak, vagy tudomást sem vesznek róla. Pedig kutatásaink szerint a gyűlölet legalább olyan erős érzelem, mint a szerelem. Hasonlóan a szerelemhez, a gyűlölet is gyakran irracionális és extrém tettekre sarkallhatja az embert. Vajon hogyan vezethet két ennyire eltérő érzelem hasonló viselkedésformákhoz?" - nyilatkozta Zeki professzor.

A mostani kutatásuk során a tudósok 17 férfi és női önkéntes agyműködését vizsgálták, miközben a résztvevők az általuk utált illetve semleges emberek arcképeit nézték. Egy utált ember képe olyan régiókat aktivált az agyban, amelyek együtt alkotják a gyűlölet áramkört, ahogy a tudósok nevezték ezeket a területeket. A gyűlölet áramkör az agykéreg olyan területeit is aktiválja, amelyek az agresszív viselkedés kialakulásában és annak tetté alakításában vesznek részt. Ezen kívül a frontális kéreg bizonyos részei is fontos szerepet játszanak a gyűlölet áramkör működésében, amely régió a másokkal szembeni viselkedésformák kialakításáért felelős.

A fentieken kívül további két terület, a putamen és az insula, a szerelemérzés által aktivált két régió is részt vesznek a gyűlölet áramkörben. "Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a putamen például abban az esetben is aktiválódik, amikor egy rivális tűnik fel a szerelmi életünkben, ez pedig agressziót eredményez" - nyilatkozta Zeki professzor.

A legfontosabb különbség a két érzelem által kiváltott agyi folyamatokban az, hogy míg szerelem esetén majdnem az egész józan ítélőképességért felelős agyi régió deaktiválódik, addig a gyűlölet esetében csupán az elülső kéreg egy apró területe válik inaktívvá. "Ha szerelmesek vagyunk, kritikai érzékünk csökken a szeretett személlyel szemben, és józan ítélőképességünket is elveszíthetjük, a gyűlölt személlyel szemben azonban szükség van a józan eszünkre, ha ártani akarunk neki, vagy bosszút akarunk állni rajta."

Fontos különbség továbbá, hogy míg a szerelem általában egy emberre irányul, addig a gyűlölet akár egy egész embercsoportra is kiterjedhet, ezért vagyunk képesek utálni bizonyos bőrszínű nemű és politikai hovatartozású embereket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!