Kivételes a mostani influenzajárvány

Horvátországban már 55-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma: kétszer annyian haltak meg valamilyen szövődményétől, mint egy évvel korábban.

A járvány intenzitását illetően kivételes szezonról lehet beszélni. Ez nemcsak a fertőzöttek és a kórházi ellátásra szoruló betegek számában mutatkozik meg, hanem a vírus okozta halálozások számában is - fogalmazott Vladimir Drazenovic, a Nemzeti Influenza Referencia Központ munkatársa.

Dubrovniktól Zágrábig tele vannak a kórházak. A halálos áldozatok 60 százalékban idősebb, krónikus betegek, 40 százalékban középkorúak és gyerekek.

Dubrovniktól Zágrábig tele vannak a kórházak
Dubrovniktól Zágrábig tele vannak a kórházak(Fotó: 123rf)

Az esetek 97 százalékában a vírus A típusát, azon belül is 95 százalékban a H1N1 vírust , azaz a sertésinfluenzát mutatták ki. Az influenza dinamikusan változik, nagy valószínűséggel azért, mert a vírustörzs mutálódik, ugyanakkor addig nem tudják pontosan meghatározni, amíg erről elemzés nem készül a londoni laboratóriumi központban - magyarázta. Mint mondta, január 22-én küldtek mintát a brit fővárosba, hogy kiderüljön, történik-e valami rendkívüli a Horvátországban tomboló influenzavírussal.

Influenzajárvány: ezeket együk !

Horvátországban a hivatalos adatok szerint december óta csaknem 30 ezer influenzás beteget regisztráltak. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) a 2018/2019-es influenzaszezonra 350 ezer oltóanyagot rendelt, amely három hét alatt elfogyott, így decemberben már nem lehetett hozzájutni a vakcinához. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint a többi európai országban az influenzajárvány intenzitása alacsony vagy közepes, kivéve Romániát és Máltát.

Az influenza tünetei közé tartozik a magas láz, a végtagfájdalom, a fejfájás, valamint a kicsit később jelentkező légúti tünetek. Szövődménye lehet tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, szívelégtelenség, középfülgyulladás, asztmás roham, valamint vesekárosodás. Akik védőoltás mellett kapják el a betegséget, könnyebben jutnak túl rajta, és a szövődmények kialakulására is kevesebb esélyük van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.