Spondylosis: ha hasogat a derekunk

Úgy érzi, meg sem tud mozdulni? Hasogat a dereka, fáj a nyaka? Esetleg már "benne van a korban"? Akkor valószínű, hogy az ön életét is egy degeneratív gerincbetegség, a spondilózis nehezíti meg.

Mi az a spondilózis?

A csigolyameszesedés, vagyis spondilózis (spondylosis) a gerinc csigolyái közötti kisízületek kopásos elváltozása. Ez tulajdonképpen természetes folyamat, vagyis a spondylosis nagyon gyakori betegség. A degeneráció során a csigolyák közötti távolság csökken, az összekötő szalagok elmeszesednek, a gerinctájéki mozgásképesség jelentősen lecsökken.

A derékfájdalom mögött a spondilózis állhat, fájdalom spondylosis porckopás spondilózis gerincfájdalom
A derékfájdalom mögött a spondilózis állhat

A spondylosis elsősorban az idősebb korosztályt, főleg a 65 éven felülieket érinti. Bár a spondylosis akár a népesség 90 százalékánál is megtalálható, sokaknak nincsenek komolyabb panaszai. A képalkotó eljárásokkal készült felvételeken látható elváltozások, a meszesedés mértéke ugyanis nem jelzi pontosan, hogy milyen tünetei lesznek az érintettnek. Előfordulhat az is, hogy valakinek nagy fájdalmai vannak és jelentősen beszűkül a mozgása, azonban a képalkotó vizsgálat során a felvételen nem látszódik súlyosabb elváltozás.

A spondylosis degeneratív folyamat, melynek során a csigolyák közötti, rugalmas fánkokra emlékeztető porckorongok elveszítik a "párnázottságukat" és összezsugorodhatnak, a gerinc ennek következtében bemerevedhet, a mozgás is beszűkülhet, és ez jelentős fájdalommal is együtt járhat. Ez a fájdalom a gerinc bármelyik részét érintheti, de a spondylosis a nyaki részen , illetve a deréktájékon a leggyakoribb. A másodlagos, idegrendszeri károsodásokat nem az elváltozások mértéke, hanem azok elhelyezkedése határozza meg.

Miért alakul ki a spondilózis?

A csontosodás, a csontkinövések főként akkor járhatnak panaszokkal, ha nyomják a gerincből kilépő idegeket vagy ereket, illetve ha a gerinccsatorna szűkületét okozzák.

Egyéb tényezők is szerepet játszhatnak a spondylosis kialakulásában , például a gerinc erőteljes terhelése, ugyanazon mozdulatok állandó ismétlése, vagy az, ha a nyak természetellenes helyzetbe van kényszerítve (ilyenkor természetesen a nyaki részen jelentkezik a meszesedés). A spondylosis fokozott veszélyének van kitéve az is, aki görnyedten tartja magát. A szakemberek szerint a spondylosis kialakulásában hatalmas szerepe van a genetikának, emiatt ugyanis egyeseknek jobban kophatnak az ízületei, mint másoknak.

A spondilózis nem visszafordítható folyamat

Kezelése a fájdalom csökkentésére, a mozgás képességének visszaszerzésére irányul. A spondylosis kezelhető gyógyszerekkel ( fájdalomcsillapítókkal , gyulladáscsökkentőkkel, izomlazítókkal), fürdővel, gyógytornával.

A spondylosis magától is javulhat, különösen, ha sokat pihenünk és nem erőltetjük meg a gerincünket. A spondylosis műtéti kezelése a végső megoldás, de ezt sok szakember csak abban az esetben javasolja, ha a fájdalom mellett egyéb súlyos, idegrendszerrel összefüggő tünetek is jelentkeznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de késő estig az Alföldön lehetnek még élénk széllökések. A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!