Ismerd meg A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítványt! (x)

A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítványt 1988-ban érintett szülők hozták létre és azóta segíti a végtaghiányos gyermeket nevelő családok életét. Az Alapítvány célja a végtaghiányos gyermekek testi és szellemi fejlődésének segítése.

Nehéz döntések sorozata a végtaghiányos gyermek fejlődésének támogatása

Elképzelhető, hogy műtétek sokasága következik, de az is lehet, hogy nincs szükség operációra, csak megfelelő, szakemberre, aki a mozgáskultúráját megfelelően fejleszti. Nagy felelősség terheli az érintett szülőket, hisz már kiskorban el kell dönteni, hogy a gyermek hogyan és mi módon tudja pótolni az elvesztett/ki nem fejlődött végtagját. A tapasztalat azt mutatja, hogy ugyanúgy akarnak játszani, mint a többiek és ezért kreativitással, ösztönös alkalmazkodással mindent meg tudnak oldani! Fel kell ismerni, hogy miben kérnek segítséget, mi az, amit meg kell tenni anélkül, hogy a gyermek önállóságát elvennék. Ha a szülő minden olyat magára vállal, amiben a gyermek mozgása nehezített, azzal a gyermeket függő helyzetbe hozza, nem ad, inkább elvesz.

A fogást a gyermekek különböző módon oldják meg; ha az egyik felső végtag ép, akkor a másik oldallal a letámasztás, rögzítés funkcióját ügyesen megoldják. „Az általam kezelt gyerekek legtöbbjük utálja a művégtagot! Hogy miért? Mert nem érzik szükségét. Kreativitással, ügyességgel, ha kell az alsó végtagokkal megoldják az élet adta feladatokat.” mondta Dr. Mező Róbert.

A hozzáértő szakemberek nagyban segíthetik a szülőt a józan felelős döntések meghozatalában. Az alapítvány ebben is segít, általában azt javasolják, hogy kezdetben 3-6 havonta, később minimum évente mutassák meg gyermeküket hozzáértő ortopéd orvosnak, jól képzett mozgásterapeutának.

A gyógytorna és mozgásterápia nélkülözhetetlen

A gyógytorna és mozgásterápia alkalmazása nélkülözhetetlen a mozgást bármilyen szinten érintő problémák kezelésében, csecsemőkortól kezdve. A végtaghiányos gyermekek esetében gyakori, hogy az érintett végtag elvárható mozgásai kimaradnak, ezáltal a növekedése arányaiban elmarad az ép végtagétól. Továbbá a végtagok nem egyenletes használata következtében érzékelhető különbségek keletkezhetnek a hiányos és ép testrészek között. Rendszeres gyógytornával csökkenthetjük vagy teljesen megállíthatjuk a lassan kórossá váló folyamatot.  

Az úszás az egyik legfontosabb sportág, mivel izmaink jelentős részét igénybe veszi. A rendszeres oktatásra járó gyerekek számára egyéb pozitív hozama is van a sportnak, hozzájárul a személyiségfejlődéshez, kialakul egyfajta feladattudat. A végtaghiányos gyermekek esetében kiemelten fontos a bizalmi kapcsolat, az önbizalom kialakítása, megerősítése. A cél az, hogy a medencetérbe belépve ne csak az utcai ruháit hagyja az öltözőben, hanem a gátlásait is.

A gyermeki közösségek lényegesen toleránsabbak, mint a szülőiek. Létfontosságú, hogy a végtaghiányos gyermek és megfelelő segítséget, támogatást kapjon. Ebben vállal rendkívül nagy szerepet A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány, ahol tapasztalt szakemberektől kaphatnak megfelelő támogatást és sorstárs közösségben érezhetik magukat biztonságban.

Programjainkról, elért eredményeinkről felületeinken tudnak tájékozódni.

www.vegtaghiany.hu

https://www.facebook.com/vegtaghianyos.gyermekekert

Bankszámlaszám: 11716008-20025177

A szöveg megírásában közreműködött Dr. Mező Róbert (ortopéd- és rehabilitációs szakorvos), Elmer Zsófia (gyógytornász, fizioterapeuta), Vados Bence (úszóoktató).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +2 °C

Sok lesz a fátyolfelhő fölöttünk, emellett elsősorban a keleti országrészben alacsonyabb szinteken is vastagabb felhők várhatók. Csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este 3, 12 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes hidegre hajlamos helyeken fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken és vízpartok mentén pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!