Rejtőzködő érszűkület (2)

Mától a hipertónia hét keretében országszerte felvilágosító előadásokat és ingyenes lakossági szűrést tartanak szakemberek a magasvérnyomásról, annak szövődményeiről, megelőzéséről és az elérhető kezelési módokról.

Magyarországon 400 ezer embernek van érszűkülete, de nem mindenki tud róla. A szaknyelven perifériás érbetegségnek nevezett kór az általános érelmeszesedés egyik jele és megjelenési formája. Leginkább az alsó végtag verőereiben lép fel. A láb vérellátásának romlása súlyos állapothoz vezethet, és nem ritka, hogy amputálás a vége. Felismerését nehezíti, hogy sokáig tünetmentes.

Májusban az ország 50 hipertóniacentrumában szűrővizsgálat-sorozat indult el, amelynek keretében összesen 20 ezer olyan beteget vizsgálnak meg, akikről már tudni lehet, hogy magas a vérnyomásuk. Azóta 5177 betegen végezték el az úgynevezett boka/kar indexmérését - számolt be a fejleményekről dr. Farkas Katalin, a Magyar Hipertónia Társaság elnökségi tagja a napokban az ÉRV, Ereink védelmében nevű program bemutatásán.

A vizsgált betegek átlagos életkora 60,8 év volt, s köztük valamivel több volt a nő, mint a férfi. Az eredmény aggasztó: minden hatodik betegnél megállapították az érszűkületet, igaz, még tünetmentes szakaszban.

A vizsgálat rendkívül egyszerű, és néhány perc alatt elvégezhető. Műszeresen, vérnyomásmérővel és ultrahangos Doppler-mérőfejjel (amelyen keresztül hallható a vér lüktetése) mérik meg a vérnyomást mindkét felkaron és a két bokánál. Az értékeket elosztják egymással, és ha az alsó végtagon alacsonyabb a vérnyomás, akkor fennáll az érszűkület.

Normálisnak az 1-1,3 közötti értékeket tekintik. Ilyenkor elég öt év múlva visszatérni kontrollvizsgálatra. Ám, ha az index 0,9 és 1 között van, akkor egy év múlva ajánlatos megismételni a mérést. Ha az index kisebb 0,9-nél, akkor évente feltétlenül ajánlják az ellenőrzést, de ha 0,8-nál alacsonyabb adatot mérnek, akkor angiológiai vagy érsebészeti vizsgálatot javasolnak a betegnek.

Ezt annál is inkább üdvös komolyan venni, mert a tünetmentes érszűkületesek közül öt éven belül minden harmadik meghal.

A baj az életkor előrehaladtával gyakrabban fordul elő. Az 50 évesnél fiatalabbak körében 10 százalék körül van az arány, a 70-75 éveseknél már meghaladja a 20 százalékot, 75 év felett pedig a 30 százalékot.

Lehet persze csökkenteni a kockázatot. A dohányosoknál négyszer nagyobb a rizikója az érszűkületnek, a cukorbetegeknél pedig három és félszer. Akinél tehát már felbukkant a tünetmentes perifériás érbetegség, annak minél sürgősebben abba kellene hagynia a dohányzást. Az is jó, ha lead pár kilót. A tapasztalatok szerint ez a kór annyira ijesztő, hogy sokan készek lemondani a cigarettáról, hogy csökkentsék a bajt.

A szűrőprogramról részletes információkat lehet kapni a www.ervprogram.hu honlapon vagy a 06 (40) 918-020-as telefonszámon. A program résztvevőit nemcsak megvizsgálják, hanem öt évig nyomon is követik állapotukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.