Reformok sújtják a Richtert

A növekedés csak lassult, a kutatási és fejlesztési ráfordítások változatlanok.

Magyarország vezető gyógyszergyártója, a "Gedeon Richter" bejelentette: Körülbelül 10 milliárd forinttal csökkenti az idei évre tervezett beruházásait, miután az első negyedévre tervezett nettó profitja csaknem 10 százalékkal elmaradt az elemzők prognózisaitól. Kutatatási és fejlesztési ráfordításait nem szándékozik csökkenteni - tudósít a nemzetközi gyógyszeripari szaklap, a Scrip.

Az első évnegyedben a Richter és vállalatai összesített forgalma 3,5 százalékkal 50,8 milliárd forintra esett vissza. A vállalatcsoport működési nyeresége 16 százalékkal 9,3 milliárd forintra, nettó nyeresége pedig 46 százalékkal 8 milliárd forintra mérséklődött. Hasonló arányban, 429 forintra esett a részvényenkénti profit is.

A csoport honi eladásai csaknem 5 százalékkal, 12,6 milliárd forintra csökkentek - az anyacégéi 3 százalékkal 8,4 milliárdra. A Richter szerint a forgalom visszaesése több okra is visszavezethető.

A betegek a múlt év végén, felkészülésképpen a páciens-önrész várható januári 50 százalékos növekedésére és a február közepén életbe léptetett vizitdíjakra a szokásosnál nagyobb mennyiségeket vásároltak a Richter termékeiből. A nagy- és kiskereskedők ugyanekkor óvakodtak készleteket felhalmozni, mert számoltak az április 1-jén életbe léptetett árcsökkentésekkel. A vállalat emellett körülbelül 700 millió forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, amikor április elsejével megszűnt Wyeth vény nélküli termékeinek forgalmazása.

A kőbányai nagyvállalat exportbevételei 6,5 százalékkal 199,5 millió dollárra nőttek. Még jelentősebb volt forgalmának növekedése az új EU-tagállamokban (20 százalékkal, 60,2 millió dollárra), miközben a régi uniós államokban ez a két szám csak 5 százalék, illetve 18,9 millió dollár volt.

A volt szovjet tagköztársaságokban, amelyek a cég hagyományosan legfontosabb piacainak számítottak, ugyancsak lassult a Richter-produktumok forgalmának növekedése. Megállni azonban nem állt meg: értéke 6,6 százalékos rátával elérte a 86,9 millió dollárt, ami az összes export több mint 40 százaléka, és a teljes forgalom egyharmada. Az oroszországi eladásokat érzékenyen érintették az ottani támogatási rendszer szigorításai, az orosz patikákban viszont csaknem 20 százalékkal több fogyott a Richter-gyógyszerekből.

A Richter ukrán exportja mintegy 65 százalékkal 11.9 millió dollárra nőtt: a húzótermékek a Cavinton és a Diroton vérnyomáscsökkentő volt. A többi (ex)köztársaságokba irányuló szállítás csaknem megduplázódott, értékük elérte a 17,1 millió dollárt, amely kétszerese a 2006-os hasonló időszak megfelelő mutatójának.

A "Gedeon Richter" Lisonormját a Magyar Kísérleti és Klinikai Farmakológiai Társaság "Az Év Gyógyszerének" minősítette - a szer az arteriális magas vérnyomás kezelésére szolgál, és a lisinopril, valamint az amlodipin új kombinációja. 2004-ben jelent meg a piacon, és a vállalat szerint két különböző hatásmechanizmusú alkotóeleme együttesen járulékos előnyöket biztosít - emellett költséghatékony, kevés a mellékhatása, és naponta csak egy tablettát kell bevenni belőle.

2007-06-06 11:34

Forrás: Scrip

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!