Nyújtson az alacsony vérnyomásért

Korábbi eredményekkel ellentétben az Észak-Karolinai Egyetem kutatói szerint a nyújtógyakorlatok hatékonyabban csökkentik a terhességi magasvérnyomás - orvosi nevén preeclampsia - kockázatát, mint például a rendszeres séta.

VérnyomásA védő hatást egyelőre csak olyan terhesekben figyelték meg, akik korábban ülő életmódot folytattak, és korábbi terhességük során már előfordult preeclampsia. A várandós kismamák körülbelül 8 százaléka lesz preeclampsiás. A betegség jelenleg az anyai és magzati betegségek, illetve halálozás vezető oka. A preeclampsia során a vérnyomás hirtelen megemelkedik (6 órán belül kétszer is meghaladja legalább a 140/90-es értéket), és szövődményként vizenyő, valamint veseproblémák is előfordulhatnak.

A mostani vizsgálat eredményeiről múlt héten az Amerikai Sportorvosok Szakmai Kollégiumának éves kongresszusán számoltak be Indianapolisban. A tudományos közlemény a Hypertension in Pregnancy-ben olvasható.

A kutatók 79 terhest vizsgáltak, akiknek korábban már volt terhességi magas vérnyomásuk, és nem végeztek rendszeresen testmozgást. A terhesség 18. hete során véletlenszerűen két csoportba osztották őket. Az egyik csoport heti ötször 40 percet sétált mérsékelt intenzitással, míg a másik lassú, nem aerobic jellegű nyújtógyakorlatokat végzett szintén hetente ötször 40 percen át videó segítségével. A sétáló csoportban a nők csaknem 15 százaléka lett ismételten preeclampsiás, míg a nyújtó gyakorlatokat végzők mindössze öt százalékában fejlődött ki újra a betegség. A sétálócsoport adatai megfelelnek egy magas rizikójú csoport kockázatának, ám a nyújtás segítségével a másik csoport gyakorlatilag elérte az átlagos populáció kockázati szintjét.

"Egyértelmű, hogy a séta nem veszélyes a terhesség alatt, ám a preeclampsia szempontjából magas kockázati csoportba sorolt nők számára a nyújtógyakorlatok védelmet jelenthetnek" - nyilatkozta a kutatást vezető docens, SeonAe Yeo. A magyarázat Yeo szerint a fokozott transzferrin termelésben rejlik. A transzferrin a vér vasat szállító fehérjéje, mely védi a szervezetet az oxidatív stressz ellen.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!