Ne dolgozzon (sokat)! Árt az egészségének!

A kimerítően kemény fizikai munka árt az egészségnek, állítják az Alabamai Egyetem kutató pszichológusai. A kutatók elmélete szerint a kimerítő munka teljesítése a szív- és érrendszerünket egyre keményebb munkára sarkalja, ami egy határon túl ártalmas.

VérnyomásA kutatók arról számoltak be, hogy azoknak, akik pihenés nélkül, fáradtan végezték munkájukat magasabb vérnyomásuk volt, mint azoknak, akik időnként pihenést iktattak be. A vizsgálatba bevont egyének mind olyan feladatot kaptak, melyek elvégzéséhez érdekük fűződött. Az eredmények közötti eltérést tehát nem a motiváltságuk közti különbség, hanem a munka közben tartott pihenők illetve azok hiánya jelentette.

Ha a kimerültség határán lévő ember kap egy olyan feladatot, aminek elvégzése valamilyen haszonnal, jutalommal, vagy számára kedvező eredménnyel kecsegtet, akkor további erőfeszítésekre képes, hogy behozza a fáradtságból származó csökkent munkaképességét. Ennek eredményeképpen a vérnyomása megemelkedik és egészen a feladat befejezéséig magas marad. A másik lehetőség, hogy elérhetetlennek minősíti a kitűzött célt, és ezért feladja a próbálkozást.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!