Napi 2-4 csésze kávéval megelőzhető a szívbaj

A kávétartalmú italok fogyasztása "egészséges" mértékben növeli a vérnyomást, és ellensúlyozhatja az étkezés utáni vérnyomás-esést, amely idősebbeknél nagyobb gyakorisággal jelentkezik.

A kutatás során a 6594 felnőtt közül 426 hunyt el szívbetegségben. A 65 év felettieknél kimutatták, hogy minél több kávét fogyasztanak, annál kisebb a szívbetegségben való elhalálozás kockázata, és fordítva, mégpedig ez a koffein-adag arányában érvényesül, vagyis minél több a kávé, annál kisebb a kockázat.

Azoknál, akik naponta négy, vagy több csésze kávét ittak, a halálozás esélye 53, 2-4 csésze esetén 32 százalékkal volt kisebb, mint azoknál, akik csupán fél csészényit vagy kevesebbet fogyasztottak naponta, ám magas vérnyomású pácienseknél és 65 évnél fiatalabbaknál mindez nem bizonyult érvényesnek. (Mivel a kísérlet az Egyesült Államokban folyt, nyilván a Magyarországon megszokottnál jóval hígabb kávéról van szó.)

Eddig a kávé hatásaira irányuló kutatások ellentmondó eredményeket hoztak. Most a szakemberek úgy vélik, ennek az lehet az oka, hogy nem vették figyelembe a fiatalabbak és az idősebbek közti különbségeket. Az egyik kutatás szerint például a kávéfogyasztás növeli az egészségügyi kockázatokat fiataloknál, de az idősebb korosztályok felé haladva a kockázat csökkent. Ha sikerül a tanulmány következtetéseit alátámasztani, az messzire vezethet, ugyanis a kávét igen széles körben fogyasztják, a szívbetegségek pedig az időseknél a vezető halálokok között vannak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti tájakon lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugati, északi szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben olykor viharos lökések. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható.Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?