Megbetegíti a szívet a vese

Ha a szív megbetegszik, akkor ez a vesékre is kihathat, és megfordítva - mutatták ki amerikai orvosok.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy ha valakinek vesebetegsége van, akkor ügyeljen jobban a szívére is, vagy ha szívbetegsége van, akkor elővigyázatosságból a veséit is nézesse meg. Mindehhez nem szükséges más, csupán rendszeres vér- és vizeletvizsgálat. Az orvosok azt szeretnék, ha az emberek számára a vese- és a szívműködésük ellenőrzése is ugyanolyan magától értetődő lenne, mint a koleszterinszint rutinvizsgálata.

A kutatás eredménye összesen több mint ötvenezer amerikai páciens esetének elemzésével született meg. Arra a tényre is fény derült, hogy a krónikus vesebetegek nagy része szívbetegségben hal meg, bár ezt a vesespecialisták szűk köre már évek óta tudta. A vese- és a szívbetegség közti kapcsolat a magas vérnyomással, a cukorbajjal és a stresszel is jól magyarázható, ám a szakembereknek több más elképzelésük is van a két szerv bonyolultabb összefüggéseiről.

A kutatók arra is figyelmeztettek, hogy a krónikus vesebaj alattomos betegség, mert csak a végső stádiumban produkál látványos tüneteket. Ez azt eredményezi, hogy becslések szerint több millió vesebeteg ember él az Egyesült Államokban, de nem is tud róla. A végső stádiumba került - és dialízisre (a vese működésének pótlása) vagy veseátültetésre szoruló - vesebetegek száma húsz év alatt megnégyszereződött, és a fiatalabb korosztály körében is egyre többször fordul elő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől egyre vastagabb felhők érkeznek. Elszórtan fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!