Magas vérnyomás: nem elég, ha fitt valaki!

Ha egy túlsúlyos ember csökkenteni szeretné vérnyomását, nem elég, ha fitt, fogynia is kell - állapította meg egy amerikai tanulmány.

Harmincötezer ember bevonásával készült vizsgálatukban a Texasi Egyetem munkatársai azt találták, hogy a túlsúlyos vagy elhízott embereknek nagyobb eséllyel volt magasabb a szisztolés vérnyomásuk (a vérnyomást jellemző értékpár első száma), és ez még akkor is így maradt, ha fizikailag fittek, edzettek voltak.

VérnyomásAz American Heart Journal című szakfolyóiratban Susan Lakoski kardiológus és kollégái egy dallasi klinikán az elmúlt húsz évben összegyűlt adatokat elemezték. A klinikára érkező emberek - főként fehér férfiak - testtömegét, magasságát, vérnyomását és állóképességét mérték az orvosok.

Kiderült, hogy az állóképességet jelző érték - például a futószalagon legyalogolt idő hossza - kisebb hatással volt a vérnyomásra, mint a testtömegindex (BMI) értéke. Csak a normál testtömegű emberek esetében mutatkozott előnye a vérnyomás szempontjából az edzettségi állapotnak.

Lakoski szerint a többlet testsúly hátrányai nagyobbak lehetnek, mint az esetlegesen nagyobb állóképesség előnye, ez magyarázhatja, hogy a vérnyomásértéket nem látszott javítani a fittség.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.