Kockázatos fájdalomcsillapító a Diclofenac

Két ausztrál kutató több mint 1,5 millió résztvevővel végzett húsz vizsgálatának adatait öszszesítve igazolta, hogy a ma legnépszerűbb fájdalomcsillapító akár negyven százalékkal is növelheti az infarktus kockázatát. Egy, a fájdalom csökkentésére alkalmas készítményekről készült tanulmányokat átfogóan elemző vizsgálat szerint a főként Európában, így hazánkban is népszerű Diclofenac az előírt dózisok betartása mellett is veszélyes lehet. Korábban az Amerikai Orvosi Szövetség tudományos folyóiratában 23 tanulmányt átfogó vizsgálat jelent meg, s ugyanazt igazolta az ausztrál kutatók mostani vizsgálata is. A Diclofenac egy nem szteroid gyulladáscsökkentő, évtizedek óta a piacon van. Világszerte az egyik leggyakrabban felírt gyógyszer, különböző néven kerül forgalomba.

A tudományos magyarázat szerint a hagyományos, nem szteroid gyulladáscsökkentők, mint a Diclofenac vagy a Naproxen a szövetsérülés helyén a ciklooxigenáz enzim egyik formáját, a COX-2-t blokkolva enyhítik a fájdalmat. Emellett azonban hatást gyakorolnak egy másik formájára, a bélrendszerben található

COX-1-re is, ezért gyakran okoznak sérüléseket a béltraktusban. A COX-2-t gátló gyulladáscsökkentő szerek közül már volt olyan, amelyet betiltottak, miután bebizonyosodott, hogy több mint kétszeresére növelte a szívinfarktus esélyét.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szerint a klinikai és epidemiológiai vizsgálatokból származó adatok szerint a Diclofenac alkalmazása kismértékben, s különösen nagyobb adagok (napi 150 mg) és annak hosszabb ideig történő alkalmazása esetén növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikóját. Különösen figyelni kell akkor, amikor már eleve más egészségügyi probléma súlyosbítja a helyzetet: így a nem megfelelően beállított, magas vérnyomás, a pangásos szívelégtelenség, az ischaemiás szívbetegség vagy a perifériás artériás betegség, illetve más szív- és érrendszeri rendellenességek esetén a kezelést csak gondos mérlegelés után szabad megkezdeni. Hasonlóan megfontolandó olyan betegek kezelése, akiknél kardiovaszkuláris betegségekre hajlamosító tényezők állnak fenn, mint a túlsúly, a magas koleszterin vagy a dohányzás. A szakemberek szerint ezek vényköteles gyógyszerek, tehát az orvos a beteg egyéni tulajdonságait és állapotát mérlegelve dönti el, hogy az adott készítmény alkalmazásának előnye, avagy kockázata a nagyobb. Arra azonban mindenkit figyelmeztetnek: az alapos körültekintés nemcsak a gyógyszer szedése előtt indokolt, hanem a már megkezdett kezelést se hagyja abba önkényesen senki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!