Kis kockázat - gyakori halálok

Naponta annyi embert veszítünk, mintha 120 telt házas Jambo Jet zuhanna le, évente ez éppen annyi, mintha New York vagy Svájc és Svédország teljes egészében kihalna; minden harmadik haláleset valamilyen szív- és érrendszeri betegséghez kötődik. Magyarországon "békéscsabányian", 60-70 ezren halnak meg ilyen betegségben.

Az aktív korban a leggyakoribb halálok a férfiak 45, a nők 57 százalékánál a kardiovaszkuláris betegség. A számok azért is megdöbbentőek, mert a baj már öt évre előre megjósolható, a magas koleszterin, a túlsúly, a mozgáshiány, a magas vérnyomás és az esetleges dohányzás már előre mutatói lehetnek, kinél fenyeget a betegség. Kialakulása pedig 80 százalékban egyszerűbb változtatásokkal megelőzhető. Az európaiak több mint hetven százalékának magas a koleszterinszintje, mégpedig úgy, hogy nagy részüknek erről tudomása sincs. Ennek csökkentésével a megbetegedés esélye a felére visszaszorítható. A dohányzás és a magas vérnyomás nyolcszoros kockázatot jelent. Ezeknek a megdöbbentő tényeknek a hatására kezdődött az Országos Egészségfejlesztési Intézet szervezésében tegnap egy kétnapos konferencia. Gábor Edina főigazgató megnyitójában folytatta a meghökkentő tényeket. "Hazánkban tíz emberből csak négynek normális a súlya, a többiek túlsúlyosak. Döntő többségük azt gondolja, hogy súlya normális" - mondta.

- Hetvenéves korunkig testsúlyunk 1300-szorosát fogyasztjuk el, annyi sót eszünk, hogy abból tízszer faraghatnánk ki saját testszobrunkat. Mivel az anyagcsere a korral csökken, ha 40 évesen nem eszünk kevesebbet, vagy nem mozgunk többet, mint 30 évesen, évente 5 kilót hízhatunk. A különbség 4-5 szem keksz vagy két deciliter cukros üdítő - figyelmeztetett az intézeti vezető.

Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint gond, hogy az orvosoknak a legrizikósabb páciensekre van rálátása, a kis- és közepes kockázatúak az egészségügy figyelmén kívül esnek. Egy legutóbbi hazai felmérés szerint a lakosság 79 százalékának van egy olyan "kockázati tényezője", amely szív- és érrendszeri megbetegedéshez vezethet, 27 százalékuknál pedig egyszerre több is jelen van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!