Háromszor több túlsúlyos amerikai gyerek húsz év alatt

Washington, 2007. augusztus 27. (MTI) - Az utóbbi húsz évben megháromszorozó-dott és elérte a 17 százalékot a túlsúlyos gyerekek aránya az Egyesült Államokban.

Az országos betegségmegelőzési központ kutatása szerint a kövérség magas vérnyomást és II. típusú cukorbetegséget okozhat, utóbbiról sokáig azt hitték, hogy csak a túlsúlyos felnőtt lakosság körében alakul ki.

A hatóságok figyelmeztetnek: a mai fiatal generáció lehet az első olyan amerikai nemzedék, amelyikre rövidebb élettartam vár, mint szüleire.

A rendellenes kövérséghez vezető okok között említik, hogy a naponta testmozgást végző középiskolások aránya 42-ről 28 százalékra csökkent 1991 és 2004 között. Az iskolákban általánossá vált, hogy a gyerekek a fő étkezések között mindenfélét "eszegetnek", az amerikai középiskolák 99 százaléka "biztosítja", hogy a tanulók az ebédidőn kívül is bármikor falatozhassanak.

A probléma megoldása érdekében az amerikai kongresszus 2004-ben külön törvényben utasította az iskolákat, hogy készítsenek wellness programokat. Ennek keretében már a 2006/2007-es tanévtől étkezési, testedzési normákat kellett volna megállapítani és órákat kellett volna beiktatni a tanrendbe a helyes étkezésről. A végrehajtás azonban lassan halad, a legtöbb, ami történt, hogy néhány körzetben - Texas és Arkansas államban - megelőző intézkedésként betiltották a szénsavas üdítők és egészségtelen "műkaják" árusítását. Máshol, például Oregon államban tízéves türelmi időt adnak az iskoláknak az új követelmények teljesítésére. Összességében az iskoláknak kevesebb, mint fele tartja be az egészségesebb táplálkozás érdekében hozott szabályokat.

A túlsúlyos gyerekek problémája hovatovább az elnökválasztási kampány témái közé emelkedett. Mike Huckabee republikánus párti elnökjelölt-aspiráns a napokban kijelentette, hogy a kövérség járvánnyá vált, amely súlyos károkat okozhat az amerikai gazdaságnak és nemzetbiztonságnak.

Arkansas állam volt kormányzója - aki azzal került a figyelem középpontjába, hogy maga is túlsúlyos volt és 50 kilogrammot fogyott - azt mondta: a kövérségben szenvedő fiatal nemzedék nemhogy a terroristák ellen nem fog tudni harcolni, még arra sem lesz képes, hogy munkába álljon. Az 1996-tól 2007-ig kormányzó Huckabee több programot vezetett be a kövérség visszaszorítására, az állami iskolákban például kötelezővé tette a testzsírszázalék mérését.

(MTI-Panoráma - Hofer László, Washington)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!