Anyagcsere problémákat okoz az üdítőfogyasztás

Azok az emberek, akik naponta fogyasztanak különféle üdítő italokat, ötven százalékkal növelik az esélyüket a szívbetegséghez vezető metabolikus szindróma kialakulására, mint azok, akik egy pohárnál kevesebbet isznak meg egy nap - állítja egy új tanulmány, amely szerint teljesen mindegy, hogy diétás vagy cukros italról van-e szó.

A metabolikus szindróma olyan anyagcsere-tünetegyüttes - alma típusú elhízás, emelkedett vérzsír-szint, magas vérnyomás és más egészségügyi problémák -, amely szorosan összefügg a szívbetegséggel, a stroke-kal, és a cukorbetegséggel.

A tanulmány elkészítése során több mint hatezer egészséges, a metabolikus szindróma egyetlen tünetével sem kezelt embert vizsgáltak meg, majd követték életvitelüket. Négy évvel később az üdítőitalokat napi rendszerességgel fogyasztók 53 százalékánál diagnosztizálták az anyagcsere-tünetegyüttes. Azok, akik a diétás változatott itták, 44 százalékkal növelték az esélyüket a szindróma kialakulására.

Ramachandran S. Vasan, a Boston-i Orvostudományi Egyetem professzora szerint, aki egyben a tanulmány vezetője is, a lényeg, hogy magas a kockázat, függetlenül attól, hogy mennyi és milyen típusú üdítőt fogyasztunk. Ez csak megerősíti azt a tényt, amit már eddig is tudtunk: az üdítőitalok fogyasztása kapcsolatba hozható a tömeggyarapodással és az anyagcsere problémákkal.

Az Amerikai Üdítőital Egyesület (American Beverage Association, ABA) nem ért egyet a tanulmánnyal, mivel szerintük éppen azt mutatja, hogy nincs kapcsolat az üdítőitalok és a megnövekedett szívbetegség kockázat között. "Az állítás szinte minden kalóriát tartalmazó élelmiszer termékre érvényes - ugyanis általában egészségügyi következménnyel jár, ha elfogyasztunk bármilyen kalóriatartalmú ételt, vagy italt" - szögezték le. Szerintük, az pedig egyenesen tudományosan valószínűtlen, hogy a diétás italok, amelyek nem tartalmaznak cukrot, tömeg- vagy vérnyomás növelő hatásúak lennének.

A tanulmány készítői felhívták a figyelmet arra: sosem állították, hogy közvetlen kapcsolat van az üdítők és a szívbetegség között. Hangsúlyozták, hogy az általuk felfedezett összefüggés az anyagcsere megbetegedések és az üdítők között van, és vonakodnak ezen túlmenően bármilyen spekulációba bocsátkozni. Szerintük további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan mi köze van az üdítőknek a metabolikus szindróma kialakulásához.

Az Amerikai Szív Egyesület (American Heart Association, AHA) közleményben reagált a tanulmányra. "Fontos megjegyezni: a tanulmány nem mutatta ki, hogy az üdítőitalok a szívbaj kockázati tényezői lennének. Csupán annyi derült ki, hogy a megvizsgált emberek között, akik üdítőitalokat ittak, nagyobb valószínűséggel alakultak ki a szívbetegség rizikófaktorai."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!