A Viagra segít a jet lag leküzdésében

Segíthet a kelet felé repülők több időzóna nyomán felmerülő alvászavarának kezelésében a Viagra - állítják állatkísérletek nyomán kutatók.

Az Argentin kutatók által végzett kísérletben a hörcsögök fele annyi idő alatt álltak át a helyi időre a gyógyszer nyomán. A Viagra-kezelés azonban csak a keletre repülésben segített a rágcsálóknak, és csak fényterápiával együtt alkalmazva hatékony. Az Argentin Tudományos Akadémia előtt bemutatott kísérlet alapja, hogy az emlősök biológiai óráját a sötét és világos napszakok befolyásolják, ezért a nappali aktivitás és az éjjeli alvás - írja a BBC.

A Quilmes Nemzeti Egyetem kutatói hat órával előre állították a hörcsögök világosság-ciklusát, ennyivel előbb kapcsolva fel a fényeket a szokásosnál. Ezután az állatok aktivitását mérték a mókuskerekekben, kivárva, míg a hörcsögök világosság-ciklusa teljesen átáll. A rágcsálók ugyanis csak nappal rohannak a mókuskerékben, éjjel a fények kihunytával megpihennek.

Viagrát injekciózva szervezetükbe, gyorsabban szokták meg az új napszak-ciklusokat, úgy is, hogy kevesebb szert adtak be nekik, melytől még nem jelentkezett erekció az állatoknál mégis átálltak.

A Viagra hatóanyagát a sildenafilt, eredetileg magas vérnyomás és torokfájás kezelésére használták, s csak később kezdték erekciós zavarok ellen használni. A szer fényterápia nélkül történő alkalmazása nem hatott a hörcsögök aktivitására.

"A gyógyszerben lévő cGMP molekula lehet a felelős a mostani felfedezésért, mely beállítja a test biológiai óráját" - magyarázza a kutatást vezető Dr. Diego Golumbek.

A Viagra meggátolja egy enzim termelődését, mely szabályosan csökkenteni hivatott a cGMP szintjét estére.

Robert Lucas professzor szerint ugyan fontosak a biológiai óra átállítására törekedő kísérletek, egyenlőre mégis leginkább a fényterápia tűnik a leghatékonyabbnak.

A Viagrát gyártó Pfizer cég a felfedezés nyomán figyelmeztetett, hogy készítményét kizárólag a betegtájékoztatónak megfelelően szabad felhasználni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!