Reviczky Gábor: "Voltam egy ideig a túlsó oldalon" – így élte meg a klinikai halált a színész

Reviczky Gábor súlyos betegségekkel vívott küzdelme után ma már jobban van, és nyíltan beszél arról is, hogyan élte meg a legnehezebb időszakokat.

Reviczky Gábor az utóbbi években több súlyos egészségügyi problémával, köztük daganatos betegségekkel és szívbetegséggel is megküzdött. Mint ahogy azt a Meglepetés Magazinnak felidézte, a halál felé vezető utat meglepő nyugalommal élte meg, és így, gyógyultan már sokkal tudatosabban figyel az életmódjára, igyekszik lassítani és kímélni magát, most pedig jól érzi magát. 

Már felépültem a bordatörésből, és a tüdőgyulladáson is túl vagyok, így nincs komoly akadálya annak, hogy színpadra álljak, csak fizikailag bírjam... A lényeg, hogy mozgásban maradjak, mert enélkül az immunrendszer sem tud igazán jól működni.

A 77 éves színész arról is beszélt, hogy betegen is igyekezett helytállni a színpadon, mert nem akarta cserbenhagyni sem a közönséget, sem a szeretteit. Ugyanakkor számára a munka kapaszkodót is jelentett a nehéz időszakokban: érzése szerint ugyanis a színház nemcsak a nézők, hanem a színészek számára is gyógyító hatású.

"Voltam a túloldalon is "

Arról, hogyan élte meg, amikor egészen közel került a halálhoz, így nyilatkozott:

Kénytelen az ember jobban vigyázni magára, főleg azután, hogy az elmúlt években ennyi borzalmas betegségen mentem keresztül. Olyasmiken, amiket senkinek nem kívánok: szívbillentyűcsere, gasztroenterológiai műtét, mind nagy beavatkozások voltak. Sokat segített a hozzáállásom: egyszerűen nem vettem tudomást a betegségekről. Nem tudatosítottam magamban, nem foglalkoztam velük. A mentő vitt el, magamtól nem mentem volna kórházba. Úgy gondolom, talán ezért is tudtam kijönni belőlük. Ha az ember túlságosan belekapaszkodik, ha állandóan ezen gondolkodik, az nem segít a gyógyulásban. Voltam egy ideig a túlsó oldalon is, de nem kell félni tőle, ilyen csodálatos állapotba az ember életében soha nem kerül.  

Kiemelt fotó: Reviczky Gábor/Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Északnyugat felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és estig csak néhol, éjjel már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is kialakulhat. Hajnaltól északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, a csapadék súlypontja egyre inkább a Tiszántúlra tolódik, majd reggelre megszűnik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!