Penészgombával az asztma ellen

A penészgombáknak és a baktériumoknak köszönhető, hogy a vidéki gyerekek egészségesebbek, a kórokozókkal telítettebb környezet hatására ugyanis csökken az asztma kialakulásának kockázata. A müncheni Markus Ege és kollégái szerint az eddigi kutatások alapján a jövőben az asztma elleni oltóanyag kifejlesztése is lehetségessé válhat.

Asztma A tudósok először a belső terekben lévő porban megtalálható élőlényeket vizsgálták, majd összehasonlították a különböző gyerekszobákban mért eredményeket. A vizsgálatok szerint a vidéken, esetleg tanyákon élő gyermekek több kórokozóval találkoznak, és minél sokszínűbb organizmuskészlettel szembesülnek, annál jobban csökken az asztma kialakulásának kockázata.

Ege szerint erre két magyarázat lehetséges. "Az első lehetőség szerint bár akadnak asztmát előidéző kórokozók, vannak 'jóindulatúak' is, amelyek legyőzik és elfojtják a veszélyes csírákat" - fejtette ki a kutató. "A másik megoldás az lehet, hogy (a bélrendszerhez hasonlóan) a sokféle mikroorganizmus jelenléte végeredményben a kórokozók, csírák kiegyensúlyozott flórájához vezet."

A kutatók következő lépésként az egyes speciális mikrobák szerepét vizsgálják majd, hogy kiderítsék, melyek jöhetnek szóba az asztma elleni hatóanyag kifejlesztésében.

A müncheni Ludwig Maximilians Egyetem kutatói vizsgálatuk eredményeit a New England Journal of Medicine című szaklapban mutatták be.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Hazánk északkeleti harmadán csak lassan zsugorodik, szakadozik az összefüggő felhőtakaró, emellett a nyugati, délnyugati tájak fölé is érkezhetnek vastagabb felhőtömbök. Ezekből kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Másutt a gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!