A légszennyezettség veszélyei

A The Lancet folyóiratban közölt vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy különösen az autópályák vonzáskörzetében mérhető magas szennyezőanyag mennyiség komoly veszélyeket rejt magában a gyermekek egészségére nézve.

Korábbi kutatási eredmények is igazolják, hogy a magas légszennyezettségi értékek károsan befolyásolják a gyermekek légzőszervi fejlődését, így fokozzák azok megbetegedéseinek, így az asztma kialakulásának is az esélyét.

A University of Southern California kutatói által készült vizsgálat azonban elsőként bizonyítja, hogy a kipufogó gázok nem csak a betegségek számát növelik, de egyenesen gátolják a tüdő növekedését, ezáltal annak kapacitását is csökkentik.

A 8 éven át tartó kutatás során mintegy 3677 gyermek fejlődését figyelték meg. A résztvevők különböző szennyezettségű helyeken éltek, s a vizsgálat kezdetén 10 évesek voltak. Megfigyelték, hogy az autópályáktól csak mintegy 500 méterre élő gyermekek tüdejének fejlődése jóval alulmúlta az 1500 méteres, vagy ennél nagyobb távolságban élő gyermekekét. A résztvevők 18 éves korában jelentős csökkenés mutatkozott a tüdőfunkció terén is, amennyiben 500 méteres távolságban éltek a kipufogó gázokkal teli környéktől.

A gyermekkorban kialakult tüdő kapacitás mértéke egész életünket végig kíséri. Az életkor előrehaladtával mennyisége tovább csökken, ez pedig növeli a szív- és érrendszeri és légzőszervi betegségek, mint például a tüdőtágulás kockázatát. A szennyezett környezetben felnövő gyermekek esetében ezek a veszélyek fokozottan jelentkeznek.

A cikkel kapcsolatban érdeklődjön bővebben a Budai Tüdőközpontban.

web:

www.tudokozpont.hu

email:

info@tudokozpont.hu

tel: 06 30 6319309

A hír alapjául a "Living Near Freeways Hurts Kids' Lungs" cikk szolgált.

orvostkeresek.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt fokozatosan vékonyodik és kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, egyre többfelé napos, száraz idő várható. Estétől nyugat, északnyugat felől azonban ismét egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?