Megoldást találtak a gyógyíthatatlan szembetegségre – Filléres gyógymód menti meg a látást

Brit orvosok egy új eljárással képesek visszaadni az okuláris hipotóniával küzdő betegek éles látását, megelőzve a teljes látásvesztést.

Az okuláris hipotónia egy ritka, de annál súlyosabb szembetegség. Mint azt a BBC írja, a kórkép lényege, hogy a szemgolyón belüli nyomás vészesen lecsökken, emiatt a látószerv elveszti tartását, alakja pedig deformálódik. A probléma alapja, hogy a szemgolyó belső kocsonyás anyaga nem termelődik kellő mennyiségben, amit kiválthat például gyulladás vagy valamilyen traumás sérülés. A betegség olykor műtéti beavatkozás vagy gyógyszeres kezelés komplikációjaként is felléphet. Megfelelő kezelés nélkül az érintettek teljesen elveszíthetik a látásukat.

Új gyógymód az okuláris hipotóniára

Mostanáig az orvosok szteroidok alkalmazásával igyekeztek megállítani az okuláris hipotónia súlyosbodását, valamint azáltal, hogy szilikonolajat fecskendeztek a páciensek szemébe. Utóbbi anyag azonban hosszú távon toxikus hatású, ráadásul még ha a szem fényérzékeny sejtjei működőképesek is, akkor is nehezen jut át rajta a fény, ezért mindenképpen elmosódott látást eredményez. A londoni Moorfields kórház szakemberei ugyanakkor előálltak egy új ötlettel, amely az eddigi tapasztalatok szerint kifejezetten eredményesen kezeli a betegséget.

Szilikonolaj helyett ugyanis hidroxipropil-metil-cellulózt (HPCM) használnak. Ez egy olcsón elérhető, áttetsző cellulózszármazék, amely jól oldódik vízben. A folyadékoknak sűrű állományt kölcsönöz, e tulajdonságát pedig mind az orvoslásban, mind az élelmiszeriparban kiaknázzák. A brit orvosi csapat alkalmazta azonban a világon elsőként az okuláris hipotónia kezelésére, a betegek szemébe fecskendezve a szert. Mostanáig 35 pácienst kezeltek ilyen módon. A terápia nagyjából 10 hónapig tart, 3-4 hetente egyszer adott injekcióval. Az első 8 betegnél gyűjtött adatok rendkívül biztatóak – eredményeikről az orvosok a British Journal of Ophthalmology című folyóiratban számoltak be.

„Láthatom felnőni a fiamat”

Az új terápiát elsőként a ma 47 éves Nicki Guynál alkalmazták. A nő látászavarai 2017-ben kezdődtek, nem sokkal egyetlen gyermeke születése után. Eleinte rajta is szilikonolajjal igyekeztek segíteni, a kezelés azonban nem hozott sikert. Jobb szeme elvesztette normál alakját, saját bevallása szerint olyan lett, mint egy „összegyűrt papírzacskó”. Pár évvel később aztán a bal szemén is hasonló elváltozás jelentkezett. „Amikor elvesztettem a látásom a bal szememre, azt gondoltam, lennie kell még valaminek, amit megpróbálhatok. Nagyon elszánt voltam, csak az járt a fejemben, hogy nem adom fel” – fogalmazott a BBC-nek nyilatkozva Guy.

Végül szemorvosa, dr. Harry Petrushkin állat elő az ötlettel, hogy próbáljanak ki egy egészen újszerű módszert – töltsék meg egy olyan anyaggal a szemét, amelyen át tud látni. „A gondolat, hogy kárt okozhatok valakinek egy kezeléssel, aki már csupán egyetlen szemére lát, idegtépő volt” – vallotta be a szakember. Az eredmények azonban hamar igazolták a döntés helyességét. „Valójában nem is mertünk volna olyan sikerről álmodni, amelyet végül elértünk. Valaki, aki szinte biztosan elvesztette volna a látását mindkét szemére, most normálisan élheti az életét. Ez igazán jelentős előrelépés, nem is remélhettünk volna ennél jobbat” – magyarázta Petrushkin doktor.

Nicki Guy elmondta, a terápia megváltoztatta az életét. Azelőtt az orvos felmutatott ujjait is alig tudta megszámolni a vizsgálatok során, annyira leromlott a látásélessége. A közeli tárgyakat nagyítóval ismerte csak fel, otthonában pedig nagyrészt emlékezetből tudott eltájékozódni. Mostanra viszont a látásvizsgáló tábla alsó soráig mindent jól lát – kis híja van csak, hogy nem tudja megújíttatni a jogosítványát. „Ha a látásom egész hátralevő életemben ilyen marad, mint most, az már briliáns dolog lenne. Talán sosem vezethetek többé autót, de ezt is elfogadom. Úgy érzem, mindent visszakaptam, hiszen láthatom felnőni a gyermekem” – hangsúlyozta.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
23 beteg halt meg a szegedi térdprotézis-várólistáról, mielőtt még sorra kerültek volna
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: -2 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz időre számíthatunk, a ködfoltok feloszlanak. A délkeleti szelet csak kevés helyen kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható. Késő estére -1 és +7 fok közé csökken a hőmérséklet. A frontok egy kis nyugtot hagynak nekünk; a többségnél ez az időjárás panaszmentes.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!