"Minden perc számít"

Nem csupán jól hangzó szlogen, hanem tény és való: minden egyes, segítség nélkül eltelt perc 10 százalékkal csökkenti a beteg életben maradási esélyét, 3-5 percen belül pedig megindul az agykárosodás.

Épp ezért rendkívül fontos, hogy a lehető leghamarabb segítséget kapjon az, akinek hirtelen leállt a szíve. A túlélési lánc négy elemből áll, mindegyik ugyanolyan fontos, és mindegyikhez szükség van a laikusok, tehát az utca emberének segítségére. A gyors, szakszerű segélyhívás, az alapszintű újraélesztés, az akár laikusok által is végezhető korai defibrillálás és a gyors szaksegítség mentheti meg a beteg életét. Ennek minél szélesebb körű kommunikációját illetve a megfelelő lépések kidolgozását tűzte ki célul a Magyar Nemzeti Szívalapítvány.

A Magyar Kardiológusok Társasága azért hozta létre az alapítványt, hogy összehangolja a Magyarországon működő szívalapítványok munkáját, javítsa a szívbetegek ellátását, előmozdítsa a prevenciót és a segítségnyújtást. Az elmúlt évek kiemelt programja a hirtelen szívhalál elleni küzdelem és a gyermekek elhízásának visszaszorítása lett azzal a céllal, hogy a csökkenjen a felnőttkori szívbetegségek előfordulása.

A hirtelen szívhalál elleni program kapta a "Minden perc számít..." elnevezést. Ennek célja, hogy esélyt adjanak a túlélésre azoknak, akik hirtelen összeesnek, és nincs se pulzusuk, se légzésük. Ebben az esetben nagy valószínűséggel a beteg szíve olyan gyorsan ver, hogy nem képes vért pumpálni. Ez a szívet működtető elektromos hálózat kaotikus működésének az eredménye. Ezt a szindrómát hirtelen keringésleállásnak nevezzük, mely évente 26.000, tehát naponta 70 honfitársunk életét követeli.

A túléléshez elektromos sokk segítségével helyre kell állítani a szív működését. Minél hamarabb tesszük meg ezt, annál nagyobb az esély a túlélésre.

A túlélési lánc felépítése társadalmi feladat. A "Minden perc számít..." programmal az alapítvány arra szeretné buzdítani a vállalatok, közintézmények, bevásárló központok, sportcentrumok, közlekedési vállalatok vezetését, hogy minél több ember számára tegyék elérhetővé a Defibrillátor elérését, helyezzenek ki ilyen eszközt egyre több intézményben.

Az alapítvány 32 készüléket adományozott és 150 feletti készülék kihelyezését támogatta. Felszereltek például 18 MALÉV gépet félautomata defibrillátorral, és Bács-Kiskun megyében 70 olyan település kapott defibrillátort, ahol a szaksegítség lassabban ér ki, tehát rendkívül fontos, hogy addig is a laikusok képesek legyenek a túlélést biztosítani.

Habár legtöbbször szívbetegeket érint, tudni kell, hogy hirtelen szívhalál bárhol, bárkinél - akár figyelmeztető jel nélkül is - bekövetkezhet, épp ezért nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen az alapvető teendőkkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.