Interjú egy kardiológussal, aki meghalt, de újraélesztették

Felesége élesztette újra dr. Matos Lajost, az ismert kardiológust, amikor az utcán összeesett. Matos Lajos professzor azóta elkötelezett híve annak, hogy minél többen megtanulják az újraélesztést.

A feladat nem bonyolult, azonban évente több ezer ember életét mentené meg, ha mindenki tudná, mit kell ilyenkor tenni.

Önt is újraélesztette a felesége, de ő orvos. Egy laikus is képes erre?

- Igen, képes. Az újraélesztéshez nem kell orvosi diploma, csak erős kéz, jóakarat, elszánás. Persze előny, ha valaki orvos, előny a betegnek és a segítségnyújtónak is az orvosi képzettség, de nem feltétel. A lényeg a gyorsaság, pontosabban a gyors elszánás a segítségnyújtásra.

Csak azt kell megtanulni, hogy mik a jelei a hirtelen szívhalálnak, illetve hogyan kell szívmasszázst végezni. A szívmasszázsnál mesterségesen tartjuk fent a keringést, ehhez fontos, hogy percenként százszor, erősen, néhány centivel beljebb nyomjuk a mellkast.

Kardiológusként azelőtt is támogatta az újraélesztés oktatását, hogy maga is átélte a hirtelen szívhalált. Változott a hozzáállása az eset után?

- Amikor magamhoz tértem, akkor semmiről nem tudtam. Szemben minden romantikus történettel, a hirtelen szívhalál igazán "pillanatos" halál, minden átmenet nélkül a "semmibe" kerültem.

Utána természetesen sokat gondolkodtam mindenen, és úgy próbáltam megfogalmazni, hogy az élet igazi értelmét, annak értékét az ember a saját halála után fogja fel, akkor kerül minden a helyére. Rájön, hogy mi az igazán fontos, hogyan is kell alakítani az életét. De persze ehhez az kell, hogy kapjon az élettől még egy esélyt, ahogy én is kaptam azzal, hogy visszahoztak az életbe!

Mindez megerősített abban, hogy mindenkinek meg kell tanulnia az elsősegélynyújtást szívleállás esetén. Évtizedekig rengeteg beteg újraélesztésében vettem részt orvosként, de teljesen más, ha saját élményt is kap az ember. Azóta próbálok mindent megtenni, hogy megtudják, megtanulják az emberek, mit kell tenniük, hiszen a hirtelen szívhalálból még lehet kiút.

Miért van szükség az újraélesztéskor defibrillátorra? Miért nem elég a hagyományos szívmasszázs?

- Mert a halálos szívritmuszavart nem vagyunk képesek megszüntetni a kezünkkel. A keringés fenntartására alkalmas a szívmasszázs, de nem vagyunk képesek a ritmuszavart mechanikusan megszüntetni. A defibrillátor erélyes áramütést ad le, ezzel állítja helyre a szívműködést.

A félautomata defibrillátor biztonságosan használható laikusoknak?

- Abszolút biztonságosan. Végeztek vizsgálatokat például Walesben, Hollandiában és az Egyesült Államokban arról, hogy 9 - 13 év közötti iskolás gyerekek mennyire gyorsan taníthatóak meg a defibrillátor használatára. Kiderült, hogy ez a korosztály nagyon segítőkész, kíváncsi, jószándékú, könnyű volt őket megtanítani. A 12-13 évesek több mint a fele fizikailag is elég jó erőben volt ahhoz, hogy szívmasszázst végezzenek. Több mint a felük 3 percig is képes volt megfelelő erővel és gyorsasággal nyomni a mellkast. Természetesen a szívmasszázs közben lehet kiabálni, segítséget hívni.

Nem kell attól félni, hogy elektromos áramot vezetek bele valakibe, akibe nem kellene?

- Nem tudja megtenni. A félautomata defibrillátor maga készíti el a beteg EKG-ját és a benne lévő számítógép mérlegel: kamrafibrilláció van-e, vagy más a baj.

Ha az a diagnózis, hogy a szív remeg, de nem pumpálja a vért, (tehát szívritmuszavar alakult ki), akkor úgy dönt, hogy áramütésre van szükség. Ekkor sincs más teendője a segítőnek, csak az, hogy megnyomja a gombot. Az áram csak a beteg mellkasára fejti ki a hatását.

Ha nem a "kiütés" a jó terápia, akkor a gép nem engedi az áramütést, a sokk leadását. Ebben az esetben a mechanikus újraélesztést kell folytatni addig, amíg nem jön orvosi segítség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra