A magas vérnyomás veszélyesebb, mint a rák

Kiket érint, és kiket veszélyeztet a magas, 140/90 Hgmm feletti vérnyomás? Elsősorban az idősebb korosztály problémája. Náluk már szerény sikerekről is be lehet számolni a vérnyomáscsökkentésben, a fiatalok körében azonban aggasztó a tendencia...

Minden második percben egy szívroham

A fejlett országokban a népesség legalább 15 százalékának van tartósan határérték - 140/90 Hgmm - fölötti vérnyomása, azaz hipertóniája. Félő, hogy a szám csalóka, valójában több embert érint, csupán nem tudunk róluk, s ők sem tudnak a rájuk leselkedő veszélyekről, amelyek a magas vérnyomással együtt járnak. Évente közel ötezer magyar ember leli halálát a magas vérnyomással összefüggésben, függetlenül attól, hogy elsődleges, esszenciális vagy másodlagos, azaz valamilyen jól körülhatárolt betegség okán létrejövő magas vérnyomásban szenved.

Minden valószínűség szerint többeket fenyeget és visz el magas vérnyomásuk, mint az oly rettegett rákbetegség. Az Angol Szív Alapítvány (British Heart Foundation) számításai szerint a Földön minden második percben bekövetkezik egy szívroham. Szerencsére nem mindegyik halálos kimenetelű, de jól érzékelteti, mekkora problémát jelentenek a magas vérnyomás szövődményei.

A fejlett országokban angina pectoris ), a perifériás szívbetegségek, a szívelégtelenség, a kardiomiopátiák (különböző szívizom-bántalmak), és még sorolhatnánk.

A határértékek igazsága és megkérdőjelezhetetlensége

A magas vérnyomás értékelése azonban nem egyszerű feladat. Fontos tisztázni, hogy lényegében sohasem közvetlenül a magas vérnyomás okoz halált, hanem valamilyen ezzel összefüggésben álló, illetve összefüggésbe hozott érrendszeri betegség, katasztrófa.

A magas vérnyomás kiemelten fontos, de nem az egyetlen tényező egészségi állapotunkban, és nem szabad egyenlőségjelet tenni a magas vérnyomás ténye és a következményeinek tartott, sokszor halálos szív- és érrendszeri betegségek közé, ahogy ezt sok cikk, előadás vagy egyéb ismeretterjesztő irodalom sugallja.

Bizonyíték erre egy hét országban elvégzett nemzetközi vizsgálat, mely szerint a határérték fölötti, tehát magas vérnyomással élők között a mozgásszegény életmódot folytatók között több, mint háromszor olyan nagy a halálozás gyakorisága, mint a rendszeresen sportolók között.

Noha orvosi konszenzus alapján határozták meg a magas vérnyomás ma is érvényes határértékét, azt többször változtatták, csökkentették, ami jól mutatja, hogy nem is olyan egyszerű mérlegelni, mi számít magasnak , egészségtelennek és veszélyesnek. A biológia tudományában köztudott, hogy az optimális élettani értékeket csak természetes környezetben és életkörülmények között élő egyedek kontrollcsoportként való felmérésével lehetne megállapítani, csakhogy ilyet az ember esetében immár alig-alig találunk.

Az orvostudomány ezért kénytelen a jelenleg fellelhető populációval beérni, abból kiindulni, a határértékek megállapításánál pedig úgy eljárni, hogy ezzel a lehető legtöbb ember életét tudjuk megőrizni. Ennélfogva a sok szempont mérlegelése és számos vizsgálat kiértékelése után végül elfogadott határértékek is tekinthetők némileg önkényesnek... Még akkor is, ha az illetékes orvosok, egészségügyi szervezetek és a gyógyszergyáraktól nem független egészségügyi felelősök részéről maximális jóindulatot és hozzáértést feltételezünk, elképzelhető, hogy az emberi szervezet máshol húzná meg a határt.

Milyen korosztályokat érint?

Korábban természetesnek vették, hogy az idősebbek vérnyomása magas. Úgy tekintették, hogy ez egyszerűen az idős korra jellemző érték, mivel az évek számával az egészséges embernek is emelkedik a vérnyomása, évente durván egy higanymilliméterrel. Az ok az erek rugalmasságának csökkenése, ami a lehető leggondosabban betartott egészséges életmód mellett sem küszöbölhető ki teljesen.

A merevebb erek nagyobb ellenállást tanúsítanak a szív felől áramló vérrel szemben. Bár évi 1 Hgmm-t hozzáadva az optimálisnak tartott 120/80 Hgmm-es vérnyomásértékekhez viszonylag magas vérnyomás is egészségesnek számítana, az orvosszakma szerint időskorban sem szabad normálisnak tekinteni a 140/90 Hgmm-es vérnyomást, többek között pont a magasvérnyomással járó veszélyek miatt. Mindenesetre nyilván fokozottabb aggodalomra ad okot, hogyha egy még fiatal szervezetben mérnek tartósan ilyen érték fölötti vérnyomást, mert az illető várható életkora alacsonyabb, mint egy idősebb beteg esetében.

Fiatalkorban viszonylag kis százalékban fordul elő magasvérnyomás-betegség. Dr. Páll Dénes belgyógyász-kardiológus, a debreceni I. számú Belklinikán működő Regionális Hipertónia Centrum vezetőjének vizsgálatai azt mutatják, hogy hazánkban a középiskolás korosztály körében a magas vérnyomás gyakorisága 2-2,5 százalékra tehető, és sajnos egyre nő a fiatalkori kardiovaszkuláris problémák gyakorisága.

Az érelmeszesedés kialakulása igen lassú, egész életen át tartó folyamat, már gyermekkorban elindul, és 20 év körüli egyének érrendszerében már láttatja hatását. A 30-44 éves korosztályban már kimutathatóan nő az érrendszeri eredetű halálozások száma. Idősebb korban a magas vérnyomás gyakorisága megnő, 60 év fölött már minden második ember hipertóniás.

Női vagy férfibetegség?

A magas vérnyomás nagyjából azonos arányban érinti a két nemet, a férfiaknál valamivel gyakoribb és korábban jelenik meg, valamint gyakrabban halálos kimenetelű szövődmények forrása. Ez valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy a nők hamarabb fordulnak orvoshoz, és némileg fegyelmezettebbek az orvos által előírt kezelés betartásában. A nőknél viszont a változókori hormonális változások számítanak rizikófaktornak, illetve egyéni érzékenység miatt egyes fogamzásgátló tabletták is károsan befolyásolhatják vérnyomásukat.

A nők hipertóniájához kapcsolódik a terhességi magas vérnyomás kérdése is. Amennyiben a terhesség során bármely időszakban a kismama vérnyomása legalább két alkalommal több, mint 140/90 Hgmm, terhességi hipertóniáról beszélünk, függetlenül attól, hogy a magas vérnyomás a terhesség előtt is fennállt-e, vagy az alatt alakult ki. Általában a várandósság 20. hetében emelkedik a vérnyomás a bűvös határérték fölé. Fontos kérdés, hogy a terhesség során jelentkező magas vérnyomás összefüggésben áll-e az időskori magas vérnyomás kialakulásával.

A válasz: igen. Az érzékeny várandós időszak előre figyelmeztet későbbi bajokra, bár a szülés után, általában a hatodik hét táján a vérnyomás rendeződik, s csak évekkel, évtizedekkel kúszik megint a föl a veszélyesnek ítélt tartományba. A terhességi hipertónia gyakorisága az összes várandós számának 5-10%-a. Általában idősebb, nagyobb testtömegű kismamáknál gyakoribb. Érdekes módon a többedik terhességet viselők és a fiús mamák hajlamosabbak a terhességi hipertóniára.

A gyilkos magas vérnyomás veszélyesebb, mint a rák?

Biztató jelek

A fejlett országokban némileg csökkenni látszik a magas vérnyomás előfordulása. Ez főként a dohányzás elleni határozott fellépésnek és egyéb terjedőfélben lévő életmódbeli változásoknak köszönhető.

A dohányzás magas vérnyomásra és szív- és érrendszeri betegségekre gyakorolt hatását 1940 óta tekinthetjük bizonyítottnak. Fokozott a kockázat, ha valaki 16 éves kora előtt kezd dohányozni. A passzív dohányzás, tehát a dohányfüst belégzése akkor is káros, ha mi magunk nem dohányzunk, ráadásul káros hatása alig marad el a passzív dohányzás ártalmaitól. Másrészt az eredményes szívműtéteknek és a magas vérnyomásra való odafigyelés, az érintettek figyelmének felhívása és kezelésük is segíthet. Talán a rendszeres testmozgás, a fizikai aktivitás is egyre többek számára lesz magától értetődő és megoldható.

Bár a csökkenés nálunk még elmarad a fejlett nyugati országokétól, immár nálunk is megmutatkozik. Érdekes módon, a stresszes Budapesten a legalacsonyabb a kardiovaszkuláris eredetű halálozás, miközben ugyanez a szám kiemelten magas egyes keleti megyékben, Szabolcs-Szatmárban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád megyében, viszonylag alacsony a Dunántúlon, Győr-Sopron-Moson és Vas megye egyes részein. Valószínűleg az országos halálozási arányokban szerepe van a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban gyorsan elérhető és korszerű orvosi ellátásnak.

Épphogy alacsony...

A magas vérnyomásra jellemző tendenciák fordítottja igaz az alacsony vérnyomás esetében. Az alacsony vérnyomás a fiatalok körében gyakoribb, idősebb korban előfordulása folyamatosan csökken. Krónikusan alacsony vérnyomásról akkor beszélünk, ha a szisztolés vérnyomásérték tartósan nem haladja meg a 100 Hgmm-t. Ennek értelmében egy gyors felállás vagy felkelés utáni hirtelen vérnyomásesés miatti megszédülés (orthostaticus hypotonia) nem az alacsony vérnyomás jele, bár átmenetileg a szisztolés érték mintegy 20, a diasztolés vérnyomás pedig legalább 10 Hgmm-rel csökken, és ez a csökkenés gyakrabban okoz gondot az eleve alacsonyabb vérnyomásértékekkel élőknél.

A tartósan alacsony vérnyomás főként fiataloknál fordul elő, a függőleges testhelyzet felvételekor jelentkező hipotónia viszont már az időseknél, a 65 évnél idősebbeknél sem ritka. Mintegy egynegyedük rendszeresen érzi ezt a vérnyomásesést felkeléskor.

Az esszenciális vagy primer forma esetében nem lehet pontos okot meghatározni, családi alkati jellemzőnek is szokták mondani. A vékony, magas hölgyeket érinti, illetve főként azoknál fordul elő, akik keveset mozognak, izgulékonyak, szorongók. Ezen kívül okozhatja hormonrendszeri eltérés, pajzsmirigy-alulműködésben vagy mellékvese-elégtelenség, hipofízis-elégtelenség, szíveredetű probléma - szívelégtelenség, szívritmuszavar – következménye. Nem ritkán fertőzés (influenza) vagy mérgezés idején is leesik a vérnyomás egy időre. Egyes gyógyszerek szándékkal vagy mellékhatásként csökkentik a vérnyomást. Lehet visszértágulat vagy trombózis utáni időszak kísérőjelensége, illetve cukorbetegség késői szövődménye.

Az érintettek - főként a fiatalok - gyakran nincsenek tudatában alacsony vérnyomuknak, de tünetei is lehetnek, melyek közül az alacsony vérnyomású agyi keringésre utaló tünetek szoktak leginkább megmutatkozni időnkénti szédülés, látászavar, fejfájás, ájulás formájában, amit szapora szívverés, sápadtság, hideg verejtékezés, émelygés kísérhet. A tartós alacsony vérnyomás fáradékonysággal, aluszékonysággal, olykor fejfájással, fülzúgással adja jelét meglétének.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra