A hallásunkat így tesztelhetjük

Ingyenesen letölthető mobiltelefonos applikációval tesztelhetjük a hallásunkat. Az alkalmazással már korai stádiumban felismerhető a halláskorosodás.

Ingyenes applikációt fejlesztett ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), melynek segítségével már korai stádiumban kiszűrhető a halláskárosodás. A szervezet ezzel hívná fel a figyelmet az egyre több embert érintő problémára - írja az Index .

A halláskárosodás korai jelei Nyolcból egy gyermek valamilyen halláskárosodással küzd, ez pedig az iskolai teljesítményükre és fejlődésükre is komoly hatással lehet. Milyen korai tünetek jelezhetik a problémát? Kattintson !

Jelzi a telefonunk, ha gond van a hallásunkkal

A hallásromlás általában lassú folyamat, sok év is eltelhet anélkül, hogy a halláskárosodott tudatában lenne állapotának. Legtöbbször a környezetükben lévőknek tűnik fel, hogy családtagjuk egyre hangosabban hallgatja a tévét, nehezebben érti vagy félreérti, amit mondanak neki, vagy úgy tűnik, hogy nem figyel, pedig valójában csak nem hallja, ha szólnak hozzá. A WHO ajánlása szerint időnként mindenkinek ellenőriztetnie kellene a hallását , főleg a 60 év felettieknek, illetve azoknak, akik hangos munkakörnyezetben dolgoznak vagy hangos zenét hallgatnak.

A túl hangos zenehallgatás miatt már a fiatalabb korosztály hallása is romlik (Fotó: 123rf)
A túl hangos zenehallgatás miatt már a fiatalabb korosztály hallása is romlik (Fotó: 123rf)

Utóbbi miatt a 16-35 éves korosztály kifejezetten nagy veszélynek van kitérve, de a felmérések szerint az idősebbek sem szentelnek elég figyelmet a hallásuk megóvására és a szűrésre. Ennek ismeretében a WHO kifejlesztette a hearWHO nevű telefonos applikációt, amely segíthet gyorsan felismerni a hallásproblémákat.

Az Android és iOS alapú telefonra is elérhető alkalmazás egyszerűen működik: a digitális háttérzajban három számot hall az ember, beírja az alkalmazásba, amely ezek után a következő feladványra ugrik, és így ismétlődik a folyamat különböző intenzitású háttérzajokkal és különböző hangerejű számokkal. A 23. ilyen minta után a telefon kiértékeli az eredményeket, és megállapítja, mennyire jó a hallásunk. A WHO szerint ez a teszt nem válthatja ki teljesen az orvosi vizsgálatokat, de egyszerűen megállapítható, ha az ember hallásával gondok vannak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.