Vádemelés halálos ételfertőzés miatt

Több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt tegnap vádat emelt a Szombathelyi Városi Ügyészség annak a Vas megyei Sében lévő cukrászüzemnek a vezetője ellen, ahonnan tavaly augusztusban szalmonellával fertőzött süteményt szállítottak a város közétkeztetési konyháira.

A hasmenéssel, magas lázzal és hasi fájdalommal járó betegséget 418-an kapták meg, s hatan veszítették életüket.

Fejes Péter, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője érdeklődésünkre elmondta: nem a cukrászda tulajdonosa, hanem annak üzemvezetője felelős a súlyos ételfertőzésért. A nyomozás során ugyanis bebizonyosodott: a sütemények készítése közben nem tartották be a közegészségügyi, higiéniai szabályokat, valamint a speciális technológia és receptúra előírásait.

Szakértők megállapították: a megbetegedések a napi menühöz szállított 766 diós kockától, 36 rumos golyótól és puncstortától keletkeztek. A sütemények elkészítésekor ugyanis olyan tojáslét használtak, amelyet már napokkal korábban felbontottak. Ezenkívül további, ismeretlen helyről származó tojásból és hőkezeletlen dióból készítették az édességet. A vizsgálat szerint a diódaráló szennyezett volt, és a higiéniai szabályokat úgy is megszegték, hogy az alkalmazottaknak nem volt érvényes orvosi vizsgájuk, sőt olyan is volt közöttük, aki vírusfertőzés után dolgozott. A süteményeket szállító gépkocsinak nem volt engedélye élelmiszer-szállításra.

Fejes Péter elmondta: a vádemelés azért a cukrászda üzemvezetője ellen irányul, mert az utasítási joggal felruházott üzemvezető személyesen felelt az előírások betartásáért, valamint részt vett a sütemények előállításában is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!