Újra használni kezdik a már betiltott vegyszert?

A maláriát, sárgalázat és más fertőző betegségeket terjesztő szúnyogok elkerülik azokat a házakat, amelyeket a DDT-vel permeteztek le. A vegyszert a világ sok országában betiltották, az Egészségügyi Világszervezet mégis ajánlja a használatát a maláriával különösen fertőzött területeken.

A malária a világ népességének 40 százalékát fenyegeti, minden évben több mint egymillió ember halálát okozza, főleg gyerekekét.

A DDT használatát a legtöbb országban betiltották, a vegyszer esetleges rákkeltő, valamint természetkárosító hatásától tartva, a szer ugyanis számos területen megtizedelte a ragadozó madarak állományát.

A kockázatok ellenére az Egészségügyi Világszervezet tavaly javasolta a DDT használatát a maláriával erősen fertőzött területeken, például Afrika egyes részein, mivel úgy vélik, hogy a vegyszer pozitív hatásai ellensúlyozzák az esetleges károkat.

Az egyik marylandi egyetem kutatói Thaiföldön tesztelték a DDT hatását az aedes aegypti szúnyogokkal szemben - ez a faj a maláriát nem, a dengue- és a sárgalázat viszont terjeszti.

A kísérletben 100 szúnyog közül 59 elkerülte a DDT-vel lepermetezett kunyhókat, a 41 behatolóból pedig 2 elpusztult. A 24 órás vizsgálati időszakban a rovarok csak 27 százalékának maradt meg a harapós kedve, így az elméleti fertőzőképessége. A szakemberek szerint ezt az eredményt más szúnyogfajokra is érvényes.

A kutatók a DDT melletti érvelésük részeként felidézték, hogy a malária megfékezése érdekében indított műveletekben ez a vegyszer bizonyult a betegség ellen a leghatékonyabbnak; és ma is ez legolcsóbb és leghatékonyabb szer.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?