Az első biológiai fegyvert a tatárok vetették be úgy hétszáz évvel ezelőtt, amikor fertőzött hullákat katapultáltak az ostromlott kaffai várba - derül ki a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum pestistörténeti kiállításából.
Egy-null a vándorpatkány javára - summázzuk magunkban hálásan a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tárlója fölé hajolva. Olvassuk ugyanis, hogy a harmincéves háború idején a svéd csapatokkal érkező vándorpatkányok is szerepet játszottak a pestis európai megfékezésében: kiszorították a vírushordozó házi patkányt.
- A krónikák hírhedt hadvezéreket jegyeznek egy-egy csata nyerteseként, holott a vírusok, a járványok legalább anynyira beleszóltak a történelem alakulásába - meséli a múzeum főigazgatója, Varga Benedek a svéd példa kapcsán. - Valójában "egzotikus" baciluskészletének köszönhette sikereit az Amerikát meghódító kevéske spanyol marcona, akárcsak az orosz seregek Napóleon felett aratott diadalukat.
A pestist legyőzni a történelem valamennyi háborújánál küzdelmesebb vállalkozásnak bizonyult. A rettegett kór a bizánci birodalom lakosságának megtizedelése után jó néhány évszázaddal Európa életét is meghatározta: a XIV. századtól majd ötszáz éven át gyökeresen megváltoztatva az erkölcsről, hitről, emberi kapcsolatokról kialakult felfogást.
- A rejtélyes betegséget tudományos magyarázat híján Isten büntetéseként tartották számon. Célirányos imával, pestistallérokkal, Zakariás-keresztekkel, varázserejű amulettekkel próbáltak az égiek kedvében járni - mondja Varga, miközben a kiállítás szakrális termében böngésszük a korabeli, cizellált kereszteket, aranyozott érmeket, a bőrtokban hordott - metszetsorozattal, szentelt földdarabkával, növénnyel, kegyszobrokkal bélelt - bajelhárító ereklyekészletet.
Amellett, hogy ebben az időben emelték a városképet meghatározó pestisoszlopokat, és a máig ismert zarándokhelyek is ekkortájt váltak népszerűvé, az élet valamenynyi területét átjárta a pestis félelme. A tömeges pusztítás következményeként elszabadult a pokol: a teljes létbizonytalanság kedvezett a rablás, a nemi erőszak megsokasodásának, közkedveltté váltak a szerencsejátékok. Felértékelődött a munkaerő, átrendeződtek a birtokviszonyok, még az állam saját polgáraihoz fűződő viszonyát is befolyásolta a betegség: a felelősséget érző városvezetők egyszerűen betiltották az utazást és a kereskedelmet, a fertőzés megfékezésére kifejlesztett karanténban elzárva várakoztatták a "pestisgyanús" embereket, Milánóban pedig elevenen falazták be házaikba az érintetteket.
Furcsa, szorongató érzésekkel bóklászunk a "halálgyár" földi maradványai között. A korabeli patikus kirakatüvegén bepillantva végignézzük a védekezés - ma tragikomikusan ható - kelléktárát: a fajansz patikaedények mellett felsorakoztatott kéziratos receptkönyveket, amelyek Néró császár titkos katyvaszát, az unikornis szarvának őrleményét, dohányfüstöt, mirhát, aloét - a szegényebbeknek varangyhúst, hagymát, tormát, sóskát, ecetet javalltak. Aztán beleolvasunk Mária Terézia 1766-os járványügyi rendeletébe, amely a vesztegzár területének elhagyását helyszíni agyonlövetéssel rendelte büntetni. Vizsgáljuk a pestis hatására kialakult ikonográfiai műfaj - a haláltánc-ábrázolás - vitustáncot járó csontvázait; távolabb, egy barokk olajtábláról pedig újabb "csontkollekció" vigyorog le ránk, a nápolyi káoszban tetemeket talicskázva.
Fából tákolt kordély a múzeum egyik csarnokában is cövekel. Háttérében kereszttel megjelölt, lelakatolt pestisház. Szimbolizálva az otthonokat, ahova az eredeti lakók helyett évszázadokon át a halál költözött.
A hullataliga előtt pedig maga a pestisorvos figurája pózol földig érő palástban, vírushatlan búvárszemüvegben, füstölt fűszerekkel kitömött, csőrszerű maszkban.
Talpig rettegésben.
