Nyerünk vagy veszítünk a felmelegedésen?

Az elkövetkezendő öt évben komoly veszélyt jelenthet Nagy-Britanniában, de a világ többi részén is a hatalmas hőség. A szakemberek szerint azonban kevesebben halnak majd meg a hőség miatt, mint ahányan a hideg tél miatt veszítették életüket korábban.

A szigetországban a klímaszakemberek arra számítanak, hogy 2012-ig nagyon forró nyarak köszöntenek be, ami több ezer ember életét követeli majd. Nagy-Britanniában általában enyhébbek a nyarak, mint a kontinensen, az ott élő emberek szervezete pedig nehezebben viseli el a 30 fok feletti hőséget. Az elmúlt években a nagy forróságban jelentősen emelkedett a halálozások száma az évszakos átlaghoz képest.

A halálozási okokat vizsgáló kutatók megállapították, hogy bár a nyarak 1971 és 2003 között folyamatosan melegedtek, ez a halálozási rátában akkor még nem jelentett változást. Az enyhe telek következtében azonban 3 százalékkal csökkent a télen, a hideg miatti halálozások száma.

A nyári halálozási arányt növelheti a levegőszennyezés is, amely szintén egyre rosszabb képet mutat. A klímakutatók ennek kapcsán is kiszámolták, hogy évente 1500-zal emelkedik a halálozások száma a hatvanmilliós lakosú országban.

Sőt, még tovább növeli a számot az, hogy a melegben egyes betegségek sokkal könnyebben terjednek, így a fertőzések miatti halálozások száma is emelkedni fog a következő években, és egyre gyakoribbak lesznek az olyan bakteriális megbetegedések, mint például a szalmonella.

A meleg nyarak mellett ugyanakkor enyhe telek köszöntenek be az elkövetkezendő években.

A demográfiai szakemberek ennek kapcsán pedig arra mutatnak rá: a klímaváltozás előtti hideg telek idején csaknem 20 ezerrel többen haltak meg évente, mint jelenleg. Azaz többen, mint ahányan a meleg miatt veszíthetik életüket. Összességében tehát a britek számára a felmelegedés azt eredményezi, hogy csökken a halálozási ráta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?