Működnek a szabályzók, elmaradt a fertőzés

Az új szabályzók működnek; a hőség ellenére sem volt idén tömeges ételfertőzés.

- Még nem zárult le Baranyában a fokozott élelmiszer-egészségügyi ellenőrzési akció, de már túl vagyunk majd négyszáz szúrópróbaszerű vizsgálaton, s az eddigi tapasztalataink jónak mondhatók- foglalta össze az előző hetek tapasztalatait Csonka Edit , a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség helyettes vezetője.

A szakember szerint e pozitív képet az sem árnyalta, hogy július közepétől a korábbiaknál jóval szigorúbb szabályzók léptek érvénybe a vendéglátásban is, s ezek alkalmazását is vizsgálták. Az egyik legfontosabb változás, hogy az éttermekben és a közétkeztetéssel foglalkozó cégeknél úgynevezett anyaghányad -nyilvántartást kell vezetni. Ez többek között azt jelenti, hogy a tíz -közétkeztetésben pedig száz - adaghoz felhasznált élelmiszeralapú összetevők, illetve az étel elkészítése során használt adalékanyagok nevét és mennyiségét kötelező írásban naponta lefektetni.

Újdonság az is, hogy a vendéglátó-termék közvetlen hűtésére csakis ivóvíz minőségű vízből előállított jég használható fel. Az italok kiszolgálásakor a jeget kizárólag az erre a célra rendszeresített tárolóedényből szabad a vendégnek átadni, úgy, hogy azt nem lehet kézzel megérinteni. Vége tehát annak az időszaknak, amikor a pincér kézzel dobálhatta a jégkockákat az üdítő italokba.

Részletesen szabályozták ételkészítés esetére az élelmiszer-nyersanyagok mennyiségét, azok konyhatechnológiai felhasználását (főzés, párolás, sütés), a főzés során alkalmazott kiegészítő műveleteket (sűrítés, lazítás, ízesítés, fűszerezés, formázás, hűtés, melegítés, adagolás). Ezek az előírások azonban nem vonatkoznak a fogyasztói csomagolásban forgalomba hozott, tartósított, illetve félkész termékekre.

Szigor jellemzi az egészségügyi, a földművelésügyi és a gazdasági tárcák által kiadott új rendeletet, amelynek több pontja kizárólag a cukrászattal foglalkozik. Tekintettel arra, hogy az édességek nem megfelelő kezelése, tárolása, elkészítési módja a kánikulai melegben fokozott közegészségügyi kockázatot rejtenek. Ilyen nyári közkedvelt finomság a fagylalt, amelyről külön fagylaltkönyvet kell vezetni, az előállítás pedig csak külön engedély birtokában történhet. A fagylaltkönyvekben szerepeltetni kell többek között a tölcsérbe nyomott jeges édesség megnevezését, annak mennyiségét, az előállítás technológiáját, készítése kezdeti és befejezési időpontját( nap, óra).

A fagylaltokra vonatkozó fontos kitétel még, hogy a mélyhűtött és az adagolva árusított édességet az adagolópultban történő elhelyezéstől számított 72 órán belül szabad árusítani. Ennél hosszabb időtartamot csak táplálkozás-egészségügyi szakértő által ellenőrzött tárolási kísérlet (vizsgálat) alapján lehet megállapítani. Hasonlóan rigorózus a jogszabály a jégkrémek esetében is, ezeken az ellenőrzések alkalmával már számos forgalmazó és árusító hely "elhasalt"; szavatossági idő és a tárolási (hűtési) hőmérséklet.

Miután a július közepétől érvényes szabályoknak már csak azok képesek megfelelni, akiknek megfelelő financiális háttere is van, ezért csilingelő fagylaltos kocsikkal már Baranya falvaiban sem lehet találkozni.

Az augusztus végéig tartó ellenőrzéseken azt is figyelik a fogyasztóvédők, hogy a vendégek megkapják-e az előírt tájékoztatást, illetve nézik a megfelelő mennyiséget és a fogyasztás után a számlán szereplő tételek valódiságát. Miután Baranyában az eddigi ellenőrzések során nem találtak durva szabálytalanságot, a megyében nem volt szükség feketelista vezetésére - mondta a szakember. Mindössze tizenöt egységre kellett kivetni bírságot, ám ez az összeg nem érte el a 700 ezer forintot. Jellemzően visszatérő probléma a mélyhűtött termékek szavatossági időn túli árusítása volt, illetve a panaszkönyvek nem tették a vendég, vásárló számára könnyen elérhető helyre.

Az élelmiszerekkel kapcsolatos higiénés, egészségügyi ellenőrzéseket továbbra is a regionális tisztiorvosi szolgálatok (ÁNTSZ) folytatják. Mint azt Szűcs Mária regionális tiszti főorvos portálunknak elmondta: a korábban bevezetett HACCP rendszer most kezdi éreztetni pozitív hatását. Annak ellenére, hogy egyre többen foglalkoznak készételek árusításával (Pécsett is gombamód szaporodik ez a fajta ebédrendelési lehetőség), a hosszan tartó kánikula ellenére sem volt tömeges ételfertőzés. Ennek fő oka, hogy az élelmiszerbiztonsági szabályokat kezdik az érintettek egyre komolyabban venni. A tapasztalatok szerint mind többen ügyelnek már a higiénés szabályok betartására, a tárolás milyenségére, a konyhák, mosogatók, hűtők tisztaságára.

2007-08-04 13:19

Forrás: Weborvos Erdei Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak északkeleten lehetnek felhősebb tájak. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!