Mit tehet a turista malária ellen?

A legújabb kutatások szerint évente több mint egymillió ember veszti életét, közel 300 millió pedig kórházi kezelésre szorul a malária miatt - ötször annyian, mint tuberkolózis, AIDS, kanyaró és lepra miatt. Turistaként hogyan védekezhetünk e súlyos trópusi betegség ellen?

A maláriafertőzés kockázata a világ népességének több mint 40 százalékát érinti, és ez az arány évről évre nő a túlterhelt egészségügyi rendszerek, gyógyszer- és rovarirtószer-rezisztencia, valamint a klímaváltozás miatt. Mivel a két év alatti gyerekek immunrendszere még nem elég erős a védekezéshez, számukra különösen kritikus ez a betegség, amely nemcsak a helyi lakosságra, hanem az odalátogató turistára is veszélyt jelent; évente 30 ezer utazó betegszik meg maláriában.

A fertőzés fejfájással és heves rohamokban jelentkező hidegrázással jelentkezik; a lázrohamokkal járó betegség súlyos esetben és kezelés nélkül halálos kimenetelű is lehet. Könnyen előfordulhat, hogy a tünetek csak egy év elteltével jelentkeznek, ezért különösen veszélyes a turisták számára, hiszen ennyi idő múltán keveseknek jut eszükbe, hogy maláriára gyanakodjanak, s ha az utazó nem hívja fel a figyelmet arra, hogy évekkel korábban malária-veszélyes területen járt, a tünetek könnyen az influenza irányába terelhetik az orvos diagnózisát. Ez pedig veszélyes késlekedéshez vezethet a kezelésben.

A malária megelőzésének egyik módja a fertőzött szúnyogok csípésének elhárítása lehet (csuklónál és bokánál gumizott, hosszú ujjú, szellős ruhák; háló az ágy körül, rovarirtó). A malária elleni védekezés biztonságosabb módja a gyógyszeres megelőzés, illetve kezelés. A WHO nemrégiben nyílt levelet fogalmazott meg az utazóknak a maláriával kapcsolatban> eszerint négy tényezőt kell szem előtt tartania a turistának.

1. Legyünk tisztában a maláriaveszéllyel, a fő tünetekkel és a lappangási idővel.

2. Tegyünk meg mindent a szúnyogcsípések ellen, külsőleg is védekezzünk, különösen esős időben és napnyugtakor. Érdemes megfelelő ruházatot és védőkrémet viselni, a szobában pedig moszkitóhálóval és elektromos szúnyogriasztóval védekezni.

3. Szedjünk malária elleni gyógyszert, hogy megelőzzük a betegséget.

4. A maláriafertőzés-veszélyes területről való visszaérkezés után még három hónappal később is erre a betegségre kell gyanakodni, amennyiben maláriára jellemző tüneteket produkálunk.

A malária ellen többféle gyógyszerrel is védekezhetünk. A készítmények a napozásra és alkoholfogyasztásra való javallataikat tekintve eltérőek. Vannak olyanok, amelyeket utazás előtt egy héttel kell elkezdeni szedni, és olyanok is, amelyeket az indulást megelőző napon is elég, így a last minute utazók is igénybe vehetik. A terhes kismamáknak nem ajánlott a malária elleni gyógyszerek szedése. A kisgyermekek védelme azonban megoldható. Fontos, hogy olyan gyógyszert válasszunk, amely biztosan véd az adott országban előforduló malária ellen. Hazatérés után is folytatni kell a a malária elleni készítmények szedését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Változóan, egyes részeken erősen felhős idő várható, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.