Lula olcsóbb AIDS-gyógyszert kínál (2)

Brazília hadat üzent az észak-amerikai Merck gyógyszergyártó óriásnak egy AIDS-orvosság, az Efavirenz szabadalmi jogának "feltörésével". Lula da Silva baloldali elnök - a brazíliai törvényeknek megfelelően, a közérdekre hivatkozva - kiadta az engedélyt, amelynek értelmében mostantól kezdve generikus gyógyszernek tekintik az Efavirenzet, és annak összetevőit más forrásból (Indiából) szerzik majd be. A brazíliai szabályoknak megfelelően a Merck ezután csak a bevétel 1,5 százalékára tarthat igényt.

Az indoklás szerint Brazília azért döntött - egyébként először - egy gyógyszer szabadalmi jogának felmondásáról, mert hosszas alkudozásokon sem tudott megegyezni a Merck céggel az ár kellő mérsékléséről. Az amerikai vállalat állítólag csak harminc százalékkal lett volna hajlandó csökkenteni az Efavirenz árát. Lula da Silva a nyilvánosság előtt azt kifogásolta, hogy Brazília 1,59 dollárért kapta a gyógyszert, miközben a Merck néhány más államban, így Thaiföldön csak 0,65 dollárt kér érte.

Brazília 180 ezer ismert AIDS-betege közül néhány éve még csak tízezren, napjainkban viszont már 75 ezren szedik az említett gyógyszert, amelyet a kormányzat széleskörű programja keretében térítésmentesen biztosít számukra. Az Efavirenz ára veszélyeztette ezt a programot, és a kormány mostantól évi 30 millió dollár megtakarítással számol a generikus változatnak köszönhetően.

A Merck alelnöke "nagy kiábrándultsággal" kommentálta az AP hírügynökségnek a brazil lépést, mondván, a szellemi tulajdonjog megsértése "veszélyes jelzés". A gyógyszerkutató laboratóriumoknak meg kell fontolniuk, foglalkozzanak-e olyan orvosságok kikísérletezésével, amelyek a harmadik világban fellépő betegségeket gyógyítják. Jeffrey Sturchio azt állította, hogy Brazília a közepesen fejlett országok között eddig is alacsony árat fizetett a gyógyszerért. A cég ugyanakkor jelezte, hogy nem zárkózik el a további tárgyalásoktól.

Korábban más országok - például India, Thaiföld és Mexikó - is folyamodott a nyomásgyakorlás hasonló eszközéhez nagy gyógyszergyártókkal szemben, amelyek végül inkább a kompromisszumot választották. Az Egészségügyi Világszervezet egy 2001-ben hozott állásfoglalásában elismerte ugyanis a gyógyszerek átsorolásának jogát generikussá - szükséghelyzet, illetve a gyógyszeripar sértő árpolitikája esetén. Thaiföldet azonban három gyógyszer "feltörése" miatt az Egyesült Államok a szabadalmi jogok megsértői közé sorolta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?